Híreink

Átlagbérig ingyenes bankolást

2020-08-12 15:09
-A +A
A Jobbik átlagbérig ingyenes bankolást valósítana meg Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank elemzése világított rá arra, hogy egész Európában a fizetésekhez képest nálunk a legdrágábbak a bankolási költségek.
 
“Több mint 10 évnyi Fidesz-KDNP kormányzás után ez a helyzet csak romlott ahelyett, hogy javult volna, pedig állítólag családbarát kormányunk van”
 
- fogalmazott sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
 

Európában a fizetésekhez képest nálunk a legdrágábbak a bankolási költségek

A párt alelnöke elmondta, a helyzet itthon az, hogy míg Nagy-Britanniában átlagbérig lényegében ingyenesen lehet banki tranzakciókat folytatni és az alapszolgáltatásokat igénybe venni, addig itthon kiugróan magas ezek költsége. „Többezer forintnyi különbség tapasztalható fejenként és éves szinten is ebben a rendszerben, ezért azt szeretnénk elérni, hogy átlagbérig minden alapműveletet ingyenesen lehessen elvégezni.” - hangsúlyozta. A képviselő megjegyezte, természetesen aki "szofisztikált tőzsdei tranzakciókat" akar végrehajtani, fizesse meg annak technikai költségét.
 
Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta, hogy felháborítónak tartja, hogy a mindennapi életvitelhez szükséges tranzakciók esetében indokolatlan terhek vannak az embereken.
 

A kormánynak fel kellene bontania az önfeladó, gazdasági árulással felérő paktumot

Országgyűlési képviselőnk megjegyezte, a magyar kormány hagyja a tranzakciós illeték teljes egészében történő áthárítását, hagyja a banki ágazati különadó szinte teljes áthárítását, miközben szolgai módon lepaktált a bankrendszerrel. 2015. februárjában ugyanis egy olyan paktumot írt alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, amelyben azt vállalta, hogy egyetlen forintnyi további terhet sem rak a bankokra a devizahitel-károsultak helyzetének rendezése érdekében. A Jobbik szerint ez egy felháborító momentum, éppen ezért azt szeretnénk, hogy a kormány bontsa fel az önfeladó, gazdasági árulással felérő paktumot.
 
Alelnökünk arra is emlékeztetett a járványügyi védekezés kapcsán, hogy míg a politikai pártok, önkormányzatok, valamint a magyar mikro-kis-és közepes méretű vállalkozások is rengeteg pénzt befizettek, a bankok nem tettek semmit a kasszába, ehelyett további pénzeket kaptak.
 

A hazai bankrendszer profitadatai kiugróan a legmagasabbak a régióban

Z. Kárpát úgy fogalmazott, förtelmes és visszataszító módon az Orbán-kormány a bankokra kivetett látszólagos adót az utolsó fillérig engedi leírni a következő öt évben az érintett pénzintézeteknek. Sőt, a Magyar Nemzeti Bankon keresztül még egy hitelkeret biztosításával, 55 milliárdos befizetés helyett még gyakorlatilag egy 40 milliárdos adományhoz is hozzájutott az a magyar bankrendszer, amelynek profitadatai kiugróan a legmagasabbak a régióban, illetve amely európai szinten talán a legjobban sarcolja a magyar bankszámla-tulajdonosokat.
 

Széles körű, valódi konzultációt 

 
A Jobbik nemzetben gondolkodó, keresztény-szociális gondolatokon nyugvó mozgalomként fontosnak tartja, hogy ha csak néhány ezer forintot is, de meg tudjanak spórolni a magyar embereknek.
 
„A kormány önfeladó, vazallus módon térdre ereszkedik a multik és a bankrendszer előtt. Ez a szakadék a Jobbik és a jelenlegi Fidesz-KDNP között. De ugyanekkora a szakadék a Fidesz retorikája és a valódi tettei között.”
 
A hazai bankrendszer, a Fidesz-KNDP, illetve a korábbi kormányok együttesen bebizonyították, hogy a devizahiteles katasztrófa helybenhagyása által teljes társadalmi csoportokról képesek lemondani és százezrek érdekeit képesek elárulni. Annak érdekében, hogy megszüntessük a szabadrablást, a Jobbik nemcsak a parlamenti diskurzustérbe fogja bevinni az ügyet, hanem széles körben, valódi konzultációt is kezdeményez.
 

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Próbálta szembesíteni a hazug kormányt a valósággal, miszerint nincs elég ember a lélegeztetőgépek üzemeltetéséhez.
Ha a kenyér ugyanolyan drága vidéken, mint Budapesten, a bérekben se legyen 140 ezer a különbség.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2020 szeptember