Híreink

Az agyonhajszolt egészségügyi dolgozók hátán is csattan a rabszolgatörvény

2018-11-29 14:19
-A +A
 
Ugyan meghátrálni látszik a kormány a túlóratörvény kapcsán, ám a Jobbik nem veszi készpénznek a munkavállalókat ellehetetlenítő, embertelen javaslat enyhítését. Lukács László, az ellenzéki párt képviselője arra hívta föl a figyelmet, hogy a Fidesz intézkedése az egyébként is agyonhajszolt egészségügyi dolgozókat is kilátástalan helyzetbe hozná.
 
Lukács László sajtótájékoztatóján kiemelte: nem csak az egészségügyi szakemberek életét lehetetlenítené el még jobban a kormány terve, de az egészségügyben dolgozó, nem a gyógyítással kapcsolatos feladatokat ellátó emberekre nézve is súlyos következményei lennének a "kommunista szombatra hajazó" törvénymódosításnak.
 
A Jobbik szakpolitikusa szerint az egészségügyi dolgozók eddig is túlhajszoltak voltak, ha a rabszolgatörvénnyel újabb terheket akasztanak a nyakukba, az egészségügyi krízishelyzethez fog vezetni.
 
Lukács szerint ez vészesen felgyorsíthatja a már most is nagyarányú pályaelhagyást és az orvoskivándorlást. Hozzátette: tisztességes fizetésekkel, a munkakörülmények javításával és megbecsüléssel lehetne ösztönözni a szakemberek munkáját, nem azzal, hogy még jobban beletapossák őket a járomba.
 
"Ez a törvényjavaslat egy olyan, veszélyes üzemi állapotban lévő egészségügybe nyúlna bele, amit jelenleg is csak a dolgozók jóindulata és odaadása tart egyben" - fejtette ki az ellenzéki képviselő, aki szerint már jelen pillanatban is krízisek sora rázkódtatja meg az egészségügyet, példaként a Honvédkórház koraszülöttcentrumának bezárását és az ágazatban korábban ki nem fizetett túlórapénzeket említette.
 
A Jobbik képviselője figyelmeztetett: a mosatni módosítás még veszélyesebb üzemmé fogja tenni a magyar egészségügyet, a dolgozókon túl pedig a betegek is isszák majd ennek a levét.
 
"A Jobbik azt követeli, hogy a felelős miniszter, Kásler Miklós lépjen közbe és értesse meg a fideszes képviselőkkel, hogy az egészségügyi dolgozókat nem túlterhelni és elűzni kell a rendszerből" - nyilatkozta Lukács László, hozzátéve: ha erre a miniszter nem lesz képes, akkor "szednie kell a sátorfáját".
 
A túlóratörvény kapcsán hangsúlyozta: pártja elvárja, hogy a Fidesz ne csak módosítgassa, hanem egy az egyben vegye le a napirendről a javaslatot.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

A rendkívül rossz népesedési mutatókat egy széles lakhatási programmal lehet kizárólag megoldani.
Elharapódzott a nyugdíjas-szegénység Magyarországon a Fidesz 2010-től tartó regnálása óta.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019 április