Híreink

Bemutatta Európa-csomagját a Jobbik

2018-04-05 21:39
-A +A
 
Sajtótájékoztatón ismertette Európa-csomagját a Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
 
A politikus hat pontból álló programot mutatott be. Első lépésként az EU-val kapcsolatos attitűdváltást jelölte meg: a baloldali kormányok a behódolás politikáját választották, a Fidesz pedig a folyamatos veszekedését. A Jobbik ezzel szemben a konstruktív viták és érdekképviselet híve.
 
Ezt erősítendő kijelölnének egy uniós ügyekért felelős miniszterelnök-helyettest, aki ezen feladatokért a nap 24 órájában felel.
 
Vona emlékeztetett: európai szintű konzultáció indult, mely évtizedekre meghatározhatja az EU jövőjét. Orbán Viktor jelezte, hogy Magyarország ebben nem vesz részt. A Jobbik elnöke leszögezte: a Jobbik kormányra kerülése után csatlakozik a konzultációhoz, és harcolni fog egy erős, igazságos Európáért, ami a nemzetek sokszínűségére épül, vagyis nem az Európai Egyesült Államok koncepcióján alapszik.
 
Fontos a bérunió képviselete is: a kelet-közép-európai országokat összefogó kezdeményezés célja továbbra is az, hogy az EU gazdasági növekedéséből ezek a tagállamok is részesedni tudjanak, az emberek pedig kiszabaduljanak rabszolgahelyzetből. Vona megjegyezte: a magyar emberek bére jelenleg negyedannyi, mint a németeké, holott a termékekhez ugyanannyiért vagy még drágábban tudnak hozzájutni.
 
A Jobbik kormányra kerülése után rögtön ismerteti Brüsszellel a migrációval kapcsolatos álláspontját is: a határkerítés megmarad, határőrség áll fel, a párt pedig sem az Orbán által javasolt világkvótát, sem a brüsszeli kötelező kvótát nem támogatja.
 
A csomag hatodik pontja a határon túli magyarok önrendelkezési és autonómiatörekvéseinek támogatása. Vona szerint a Fidesz zárt üléseken rendre kiáll ezen törekvések mellett, nemzetközi fórumokon viszont eddig egyszer sem mert felszólalni a kérdésben. A Jobbik azonnal az EU asztalára tenné az ügyet, ami különösen aktuális, miuzán a Minority Safepack nevű uniós polgári kezdeményezéshez összegyűlt a szükséges számú támogató aláírás.
 
alfahir.hu - jobbik.hu
 

Ajánlott cikkek

A Jobbik álláspontja szerint Szerbia csak abban az esetben lehet az Európai Unió tagja, ha biztosítja az autonómiát a délvidéki magyarok számára.
Az egyetemek mellett a magyar tudományosság fontos helyszíneiről mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül akart dönteni a Fidesz-kormány.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2018 június