Híreink

Budai Lóránt: kijön egy rendelet, amelynek szabályait például a kormányhivatal és a rendőrség másképp értelmezi

2020-03-24 10:45
-A +A
Volt bármilyen egyeztetés az önkormányzatok és a kormányzat között?
 
Rengeteg tájékoztató anyagot kapuk, amelyek a helyes kézmosástól kezdődően mindenféle települési információk bekérésével kapcsolatosak, azonban központi segítséget vajmi keveset. Amit az önkormányzatnak kell megszerveznie, abban igencsak egyedül lettünk hagyva. Saját "operatív törzset" állítottunk fel, ennek keretében egyeztetünk heti rendszerességgel a katasztrófavédelem, a rendőrség és a kórház képviselőivel, valamint az intézményeink vezetőivel is.
 
Teljes a bizonytalanság: kijön egy rendelet, amelynek szabályait például a kormányhivatal és a rendőrség másképp értelmezi.
 
Sokszor 2-3 nap késéssel kapunk hivatalos helyekről állásfoglalásokat és egyéb információkat. Mire küldenek valamilyen segítő adatot, mi már rég megoldottuk az adott kérdést nélkülük is. 
 
Ebben a helyzetben mennyiben tudják egymást segíteni az önkormányzatok?
 
Informálisan egyeztetünk környező önkormányzatok polgármestereivel, vagy egyéb ismerős városvezetőkkel, hatóságokkal, nagyrészt hivatalos álláspont semmiről nincs, vagy nem nyilvános. Egerrel és Dunaújvárossal állunk munkatársi szinten napi kapcsolatban, információkat cserélünk arról, ki, milyen intézkedéseket vezetett be, mit hogyan tervez megoldani, mit hol lehet vásárolni, ami a védekezésben fontos.
 
A kormány rendelete szerint az önkormányzatoknak kell ellátnia azokat a 70 évnél idősebb nyugdíjasokat, akik vállalják, hogy otthon maradnak. Ez a gyakorlatban hogyan működik, mennyi pluszforrást kaptak erre?
 
A szociális intézményünk és a családsegítő feladata az idősek és a házi karanténosok ellátása önkormányzati részről. Ebben is sok a bizonytalanság. Hogy mit jelent konkrétan a rendeleti szabályozásban az ellátás biztosítása, sem a rendőrség, sem a katasztrófavédelem nem tudta azt megmondani. Amennyiben lesz jelentkező, el tudjuk látni, egyelőre azonban nem jelezte senki otthonmaradási szándékát. A lakosság tájékoztatása érdekében a legfontosabb elérhetőségeket közzétettük a városi honlapon, bekerült a helyi újságba, felolvassák a tévében, rádióban is. A lakosság így tudja, milyen kérdéssel, problémával kihez fordulhat. Kértük a lakosokat, fogjanak össze és segítsenek azon, aki bajba jutott, és az ellátását nem tudja megoldani: vagy vásároljanak nekik ők, vagy jelezzék nekünk a problémát.
 
Az óvodák és  bölcsődék bezárása is az önkormányzatok feladata lett, miközben biztosítani kell a gyermekek megőrzését is.
 
Már a március 15-ei városi koszorúzás után közvetlenül megtartott megbeszélésünkön megszületett a döntés, hogy a gyermekintézményeinket bezárjuk. Az óvodában minimális ügyelet van minimális létszámmal, a bölcsőde teljesen bezárt. A lakosság felé kérést intéztünk, hogy azok a szülők igényeljék csak az ügyeletet, akik a védekezési munkákban tevékenyen részt vesznek és gyermekük elhelyezését nem tudják másképpen megoldani, itt egészségügyi dolgozókról, rendőrökről, tűzoltókról van elsősorban szó. Az iskolai és az óvodai étkeztetést a régi rend szerint biztosítjuk: aki jelzi az intézményben, annak rendelünk étkezést. Ez a városban egyetlen iskolai konyhán vehető át személyesen, mivel az nincs az iskola területén, így bemehetnek oda a szülők. Az ebédet előre csomagolva szállítja a szolgáltató, amelynek többletköltsége szintén az önkormányzatot terheli. 
 
A 65 év feletti háziorvosokat kivonták az első vonalból, ez mennyiben érintette az alapellátást a városban?  
 
A kórházzal folyamatos az egyeztetés, én mint volt egészségügyis dolgozó, jelentkeztem munkára a városi kórházban, azonban azt a visszajelzést kaptam, hogy a jelen fázisban nem tudnak feladatot adni a számomra. A felajánlásom természetesen a veszélyhelyzet megszűnéségig, a jövőre nézve is fennáll.
 
Milyen a városban az általános hangulat? Hogyan működik az önkormányzat a veszélyhelyzet mindennapjaiban?
 
A polgármesteri hivatalban az udvarról elérhető ügyfélfogadás ablakos rendszerben működik. Kérjük, hogy akinek az ügye halasztható, maradjon otthon. Telefonon és e-mailen is lehet ügyet intézni, továbbá a kérelmeket a hivatal kapujára szerelt postaládába is bedobhatják a lakosok. Sürgős esetben működik a családsegítő krízis-szolgálata, illetve folyamatosan lát el feladatot a közterület-felügyelet és a mezőőrség, ők a lakosság ellátásában is tudnak segítséget nyújtani. A városvezetés felveszi a helyi nagyvállalkozókkal a kapcsolatot a további közös feladatellátásban való segítségnyújtás céljából. Várjuk 18-59 év közötti önkéntesek jelentkezését is. A városban hét hatósági karanténba helyezett személy van, megbetegedés nem történt, reméljük, ez így  is marad, bár ez hiú remény. Sokan dolgoznak Budapesten vagy jöttek haza külföldről az elmúlt hetekben Jászberénybe is, így számítunk megbetegedésekre. Igyekszünk mindenre felkészülni, szerencsére sok jó szándékú ember keres már minket, akik segítséget ajánlottak fel ételszállítás, informatikai munkák, vagy éppen bármi olyan területen, ahol szerintünk hasznukat tudjuk venni.
 

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

A munkahelyvédelmi alappal munkahelyek tömegét lehetne megmenteni a későbbi megszűnéstől, tömegeket lehet a segélyezés elől az aktív munkaerő-piacon tartani.
Jakab Péter
Jakab Péter a "felhatalmazási" törvényről szóló szavazásról.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2020 március