Híreink

Csöbör Katalint nem érdekli a miskolci bérkérdés?

2017-09-02 13:33
-A +A

A fideszes politikusok a legváltozatosabb magyarázkodással utasítják el a béruniót, vagyis azt hogy a magyar bérek elkezdjenek felzárkózni a nyugati szintre, noha ez Miskolc és térsége szempontjából életbevágóan fontos lenne.

Kövér László szerint azért nincs szükség bérunióra, mert az itt élők kevesebbel is beérik, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint bérunió helyett olcsó ukrán vendégmunkásokra van szükség, Kriza Ákos polgármester szerint pedig Miskolcon már eddig is rekordmértékben nőttek a bérek.

Csöbör Katalin, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője ugyanakkor még csak meg sem szólal, ami mutatja, mennyire nem érdekli, mennyiből kénytelenek megélni a borsodiak, akiknek a fizetése nemhogy a nyugat-európaitól, de a nyugat-magyarországitól is messze elmarad. Nem érdekli úgy tűnik az sem, hogy az alacsony bérek miatt – a legutóbbi kisnépszámlálás adatai szerint – Miskolcot 23 ezren hagyták el 11 év alatt.

A miskolciak és a környéken élők választ várnak Csöbör Katalintól: továbbra is homokba dugja a fejét, vagy hajlandó képviselősége utolsó hónapjaiban szembenézni a dolgozók tragikus bérhelyzetével, az elvándorlással, hajlandó-e akár a Fidesszel is szembemenni a bérunióért, hogy az itt élők ne a német fizetés ötödéért dolgozzanak, hanem minőségi munkáért minőségi bért kaphassanak a szülővárosukban is?

Jobbik Miskolci Alapszervezete

Ajánlott cikkek

Ismét elmarasztalta a bíróság a Habony-művek egyik zászlós hajóját!
Újabb településen bontott zászlót a legerősebb ellenzéki párt!

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 november