Híreink

Csődöt mondott a fideszes tankönyvterjesztés is

2013-08-15 13:11
-A +A
A Fidesz nemcsak a pedagógusok béremeléséről hazudott, de a tankönyvterjesztésben is kaotikus állapotot idézett elő azzal, hogy a trafikmutyi módszerét alkalmazva először monopolhelyzetbe hozta a tankönyvterjesztésben a Könyvtárellátó Kft.-t (Kello-t), majd ennek árrését az eddigi 12-ről 20 százalékra emelte. Mostanra az is kiderült: a hasznot besöprő kft. képtelen a feladata ellátására.
 

A Jobbik információi szerint már júliusban is kaptak olyan családok csekket, akik jogosultak az ingyenes tankönyvekre. A szülőknek a mai napig be kell fizetniük a térítést, miközben a kiszállítás óriási káoszt eredményezett: sokan dupla csomagot kaptak, míg mások nevére egy sem érkezett. Számos pedagógus arról panaszkodott, hogy ebben a helyzetben a Kello munkatársait nem tudták telefonon elérni. Világos tehát, hogy a kormánytöbbség által létrehozott rendszer már az első tanévében megbukott.
 

A Jobbik határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a tankönyvek ára a jelenlegi árszínvonalhoz képest 13 százalékkal csökkenjen, így a monopolhelyzetben indokolatlanul magasra szabott árrés 7 százalékra mérséklődne, azaz a családoknak kisebb terhet jelentene az iskolakezdés.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselő

jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


Trafikmutyi-eljárás a drága tankönyveknél is - Fotó: MTI
A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a tankönyvellátás rendszerének átalakítása miatt emelkedni fognak a tankönyvek ár
Fotó: Gémes Sándor - szegedma.hu
Bérlakásprogrammal segítené a fiatalok lakáshoz jutását a párt, melynek ifjúsági tagozata komoly tagtoborzásba kezdett –
Egészségügyi és oktatási konzultációs bizottságot hoz létre a Jobbik Miskolcon az államosított intézményekben nyújtott k

Ajánlott cikkek

Szombaton hivatalosan kezdetét vette a 2019-es önkormányzati választási kampány.
Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 augusztus