Híreink

Évi 24 ezer ember hal meg az egészségügy alulfinanszírozottsága miatt

2019-03-13 08:05
-A +A
 
A Jobbik szerint a kormányzatnak pénzt kell áldoznia arra, hogy megmenthető legyen az az évi 24 ezer fő, aki az egészségügy pénzhiánya miatt hal meg, emiatt Orbán Viktornak pedig bocsánatot kellene kérnie. Az ágazatnak azonnal 600 milliárd forintra lenne szüksége. A párt emelné az egészségben eltöltött életévek számát és radikálisan csökkentené a halálozásokat.
 
Riasztónak nevezte Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt az adatot, mely szerint 24 ezer honfitársunk halála lett volna elkerülhető, ha az egészségügyet a kormányzat megfelelően finanszírozta volna. A politikus sajtótájékoztatóján kijelentette, bár Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek igaza volt, terve elbukott. Eddig ugyanis senki nem cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy az ő elképzelését Orbán Viktor lesöpörte az asztalról, és egy sokkal szolidabb kísérletet fognak tenni.
 
„A szakmának mindenben igaza volt, hiányzik a pénz a magyar egészségügyből, és 24 ezer ember hiába halt meg, 24 ezer család hiába veszítette el hozzátartozóját” – hangsúlyozta az ellenzéki szakpolitikus.
 
Lukács hozzátette, Orbán Viktornak választania kell: pénzt vagy életet – lehetne stílusosan mondani.
 
Úgy véli, a kormányfőnek választania kell: áldoz-e pénzt arra, hogy ezeket a halálozásokat megelőzzük, hogy a várható élettartamot emeljük, és bocsánatot kell kérnie azoktól, akik feleslegesen és hiába veszítették el családtagjaikat.
 
A Jobbik mindig is látta ennek a problémának a fennálltát, az egészségügybe azonnali forrásbevonást követel. Lukács szerint jelenleg 600 milliárd forint hiányzik az egészségügyből, ezzel a halálozásoknak legalább egy része elkerülhető lenne. Pártja célkitűzése, hogy az egészségben töltött életévek legalább négy évvel növekedjenek, mert jelenleg az a nyugdíjkorhatárt sem éri el. Kiemelte, a magyarok többsége valamilyen komoly betegséggel küzd, mire eléri a nyugdíjas kort. Emellett – tette hozzá – radikálisan csökkentenék a halálozások számát is népegészségügyi programmal, illetve a kórházak megfelelő szintű felszereltségével, modernitásának biztosításával.
 
Lukács szerint a Családok évében arra nem koncentrált a kormány, hogy megmentse ezt a 24 ezer embert. Úgy gondolja, ez lett volna a legnagyobb családvédelmi akcióterv: megőrizni, megvédeni azt a 24 ezer emberéletet, akik hiába halnak meg csak azért, mert a kormány az egészségügyön spórol.
 
A politikus úgy véli, aki racionálisan gondolkodik, az nem világjátékokat szervez vagy stadionokat épít, hanem költ arra, hogy ez a 24 ezer ember megmenthető legyen. „Ahelyett, hogy képviselőjelöltjei és önkormányzati képviselői zsák krumplival járnák a választókerületeket, egy zsák bocsánatkérő levelet kell, hogy vigyenek azoknak a lakosoknak, akiknek a családtagjai hiába haltak meg! – szólított fel Lukács.
 
alfahir.hu - jobbik.hu
 

Ajánlott cikkek

"A magyar kormány pofátlanul kizsebeli a magyar adófizetőket, és a tőlük elvett pénzt szétosztja az Orbán-haveri kör között"
Megszokhatta már mindenki, hogy a Fidesz-utasításra hazugsággyárrá változott TV2-t nem érdeklik a magyar jogszabályok.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 május