Híreink

Felavattuk a belvárosi Horthy-szobrot

2013-11-04 11:15
-A +A

Helyszíni tudósítónk szerint több száz tüntető van jelen, sokan köztük sárga csillagot viselnek. A szokásos dogmákat, kliséket kiáltozzák, transzparensekre írt üzenetekkel tüntetnek.

Szerintük Horthy egy tömeggyilkos, nemzetáruló, és ő felelős a deportálásokért is. Egy tüntető egyenesen Sztálint magasztalta, mondván ő segített az országnak. Munkatársunknak egy megjelenő azt mondta: „a rohadt reformátusok Horthy-szobrot avatnak”. Tudósítónk nem talált olyat, akinek származása vagy vallása miatt közvetlen támadás ért volna, mindenkinek csak az ismerőse élt át ilyesmit.

fotó: Béli Balázs

Van akin húsz centis sárga csillag van. Egy vélhetően „hites” tüntető azt mondta, ez a szoboravatás nem keresztény magatartás, ők azért jöttek, hogy „Jézus harcát folytassák”.

fotó: MTI/Kovács Tamás

Egy másik megjelenő Gyöngyösi félremagyarázott „listázós” mondatát idézte, erre munkatársunk megkérdezte: rendben van-e, hogy a Knesszetben is nyilvántartják a származást? A válasz szerint ezzel semmi gond nincs, ott csupán adminisztratív célból van ez, ráadásul „ott nincs ilyen szélsőséges, kirekesztő párt”. (bizonyára nem hallott az Újszövetséget széttépő képviselőről, vagy mikor egy tüntetésen a palesztinok kiirtására buzdítottak – a szerk.)

fotó: Béli Balázs

Több provokátor be akart erőszakkal jutni a templomba, sikertelenül. A tüntetők folyamatosan skandálnak: „Nácik, haza!”, „Náci, te g*ci”, „Éljen Rákosi, éljen a párt!”, „Gyertek ki!”, „Hegedűs, takarodj!”, illetve Rákosit idézve: „Mi vagyunk a hazafiak!”.

A rendőröknek egyébként meggyűlik a baja az ún. demokrata tüntetőkkel. Egy nő ráripakodott a biztosító erők parancsnokára, mondván nehogy már nekik kelljen igazodni a „nácikhoz”.

Egy megemlékező bácsi közben odament a tüntetőkhöz, akik rárontottak. Kisebb dulakodás alakult ki, a rendőrök választották szét őket.

fotó: Béli Balázs

fotó: MTI/Máthé Zoltán

Felszólalt Gyöngyösi Márton is. A képviselő elmondta: Horthy Miklós a halálból támasztotta fel a bolsevikok után az országot és megszabadította hazánkat az idegenszívű hatalomtól. Folytatta: megacélozta a nemzetet a legsötétebb időkben és nemzetközpontú politikát folytatott. Leszögezte: a ’89 utániak lezüllesztették és kiárusították a nemzetet.

Helyszínen lévő munkatársunk jelezte: a rendőrségtől erősítés várható, hogy a hőbörgő, ordibáló, erőszakos tüntetőket kijjebb szorítsák.

"A hálás zsidóság" feliratú szalag a Horthy-emléktáblán. Ők vajon hogy vélekedhetnek az ordibáló sárga csillagos tüntetőkről? (fotó: Bar!kád, 2012. aug. 20)

Kicsivel dél után kijött Hegedűs Loránt a templomból. A megemlékezők "Éljen Horthy!"-t skandálva köszöntik. A szobrot ezután leplezték le, közben a Székely Himnuszt éneklik. A tüntetők természetesen az egészet kifütyülik és végigordibálják. Elhangzott: Horthy volt az utolsó igazi államférfi, azóta sem született hasonló. Fontosnak tartják a megemlékezést, mivel sokan elferdítik és meghamisítják a múltat. A tüntetők közben folyamatosan fogyatkoznak.

fotók: Béli Balázs

Az avatás után Hegedűs Loránt úgy nyilatkozott, felháborító, hogy így megzavarnak egy ünnepi istentiszteletet, és ilyen erőszakos módon ellenzik egy magyar- és zsidómentő történelmi személy szobrának avatását. Úgy látja: a tüntetők is történelemhamisítás áldozatai, és félti a szobrot is. Elmondta: riasztóval és emberi erővel is védeni fogják az azt ledönteni vagy bemocskolni kívánók ellen. A rendezvény ezzel ért véget, a tüntetők is folyamatosan hagyják el a helyszínt.

alfahir.hu - jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője és budapesti elnöke is részt vett a Hazatérés Temploma előtti téren
Alulírott Mohácsi László református lelkipásztor, valamint Ágoston Tibor református presbiter az alábbi közleményt osztj
Szolidaritási istentiszteletet tartottak vasárnap a Hazatérés Templomában.

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 december