Híreink

Felháborító az Ukrán Választási Bizottság döntése

2014-09-10 15:53
-A +A

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elfogadhatatlannak tartja az Ukrán Választási Bizottság parlamenti körzethatárokkal kapcsolatos döntését. Mint ismert, a bizottság úgy határozott, hogy a kárpátaljai választási körzethatárokat változatlanul hagyja, ezzel pedig továbbra is ellehetetleníti az önálló magyar parlamenti képviselet megteremtését. A döntés különösen felháborító annak fényében, hogy Petro Porosenko ukrán elnök és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség korábban megállapodást kötött, amely szerint az elnök támogatja a helyi magyarság parlamenti képviseletének lehetővé tételét.

A Jobbik helyesnek tatja és üdvözli, hogy a döntés ellen a Nemzetpolitikai Államtitkárság is felemelte szavát. Fontosnak tartjuk ugyanakkor megjegyezni azt is, hogy a felháborító döntés elkerülhető lett volna, ha a kormányzat nem csak most, a határozat megszületését követően eszmél fel, hanem az ukrajnai válság kapcsán első perctől a magyar közösség érdekeinek képviseletében lépett volna fel. Ismételten bebizonyosodott tehát, hogy a kizárólag a jó kapcsolat kialakítására és a jószomszédi viszonyra törekvő, az EU elvárásainak mindenben megfelelni akaró, ezért a határozott nyomásgyakorlásról lemondó diplomácia nem járható út. Minden tárgyalás során megalkuvást nem tűrő magyar nemzeti érdekképviseletre van szükség. A Jobbik bízik benne, hogy a kormány nem tudja le a problémát mai közleményével, hanem kész további lépések megtételére is.

Szávay István

országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke

jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


A Jobbik felszólítja a magyar kormányt, hogy hagyjon fel a 25 éve gyakorolt, mindent a nyugatnak alárendelő politikával
Egyes ukrán hírportálok azt állították, hogy "Kovács a krímihez hasonló forgatókönyvben gondolkodik Kárpátalját ill
Magyarország semmilyen feltételt nem szab Szerbia uniós csatlakozásához és az Ukrajnával való társulási egyezmény megköt

Ajánlott cikkek

Több mint 800 ezer ember hagyta el az országot, mert az Orbán-kormány alacsonyan tartja a béreket, a kivándoroltak helyére pedig ukránokat, törököket telepítenek.
A kétes hátterű, több esetben nemzetbiztonsági kockázatot is jelentő letelepedési kötvényes migránsok ügye után a Fidesz újabb botrányos bizniszbe keveredett.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 május