Híreink

A Fidesz csak egy saját maga által generált problémát próbál most megoldani

2017-10-25 19:13
-A +A
 
A Jobbik szerint hiába nyújtotta be a kampányfinanszírozási törvény módosítását a Fidesz, nem biztosított, hogy a választási rendszer leképezze az állampolgárok véleményét.
 
Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján reagált arra a kormánypárti indítványra, miszerint ha fél százalékot sem ér el egy párt, vissza kellene fizetnie az állami kampánytámogatást.
 
Értékelése szerint a Fidesz olyan problémát próbál megoldani, ami nélküle nem is jött volna létre. A kamupártoktól 2014-ben 630 millió forintot nem lehetett behajtani - jegyezte meg.
 
Az ellenzéki politikus a választási rendszer problémái közé sorolta, hogy a határon túli magyarok tíz évig jogosultak szavazni ellenőrzés nélkül, emellett a kettős ajánlás rendszerét és a győzteskompenzációt - azaz a mandátumot szerzettek után járó szavazatok még egyszeri hasznosulását - is kifogásolta. A jobbikos képviselő a külföldön dolgozók voksolásának megkönnyítése érdekében az elektronikus szavazás bevezetését szorgalmazta.
Dúró Dóra a végeredményt torzító tényezőként hivatkozott a plakáttörvényre és az egyenlőtlen hozzáférésre a médiához. Utóbbival összefüggésben kifejtette: a médiatanács éves beszámolója szerint a pártmegszólalások 75 százalékában a kormánypárt szerepel és 25 százalék jut az ellenzékre, ami elmarad a nemzetközi sztenderdektől.
Arra a kérdésre, hogy támogatni fogják-e a kampányfinanszírozási törvény módosítását, azt felelte: még nem született erről végleges döntés a párt vezető testületeiben, ugyanis a mostani indítvány fél százalékot tartalmaz, míg egy korábbi jobbikos javaslat 2 százalékot határozott volna meg. Alapvetően a céllal ugyanakkor egyetértenek - tette hozzá.
 
Megkérdezték arról is, hogy a Kúria hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely azt célozta, hogy rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok helytállóságát a hatósági nyilvántartásokkal. A frakcióvezető-helyettes azt felelte: előremutató kezdeményezések vannak a területen, de sajnálja, hogy csak az ellenzéki oldalon. Azt is megjegyezte: az összehasonlíthatóság önmagában nem helyezi előtérbe az átláthatóságot, automatikusan a nyilvántartásban szereplő adatokat kellene közzétenni.
 
alfahir.hu - jobbik.hu
 

Ajánlott cikkek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elítéli Donald Trump amerikai elnök döntését.
Köszönjük mindenkinek a szolidaritás kinyilvánítását és az anyagi támogatását.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2017 december