Híreink

A Hit Gyülekezete szerint normális a rángatózás

2013-03-01 18:43
-A +A
A Hit Gyülekezete

A Hit Gyülekezete pert indított  a Jobbik Magyarországért Mozgalom, Hegedűs Lorántné, az Országgyűlés jegyzője, valamint Kulcsár Gergely, Rubi Gergely és Ferenczi Gábor országgyűlési képviselők ellen. A gyülekezet többek között azt kifogásolja, hogy „cionista bizniszszektának" nevezték a nemzeti ellenzéki párt politikusai a szervezetet. Ferenczi Gábor, a Jobbik megyei elnöke honlapján megjegyzi: a Hit Gyülekezete egyébként beadványában a cionista jelzőt nem kifogásolta.

Mozgósítás minden szinten

Csak 40 perc késéssel tudták elkezdeni a csütörtöki tárgyalást a Fővárosi Törvényszéken. Az embereknek ide-oda kellett vonulniuk az épületben, mire beengedték őket a tárgyalóterembe.

A tárgyalásra ismét sokan voltak kíváncsiak, a Hit Gyülekezete láthatóan mozgósította budapesti fiataljait, akik egyszerre érkeztek a helyszínre.

Dr. Takács Péter Attila bíró a felek beleegyezésével engedélyt adott a sajtóigazolványt felmutatók részére, így a Hetek fotósának és az elmondása szerint a Szabad Magyarországért Alapítványtól érkező személynek, hogy hang- és képfelvételeket készítsenek.

Nem mindegy, hogy Csíkszeredai vagy Magyarországi a gyüli

A Hitgyüli igyekezett cáfolni a Jobbik azon állítását, hogy a csíkszeredai Hit Gyülekezete tized fizetésére kötelezi a híveket a honlapjuk tanúbizonysága szerint. Mint mondták, a csíkszeredai Hit Gyülekezete nem is azonos a magyarországi Hit Gyülekezetével.

A katolikusok is rángatóznak – legalábbis a Hit Gyülekezete szerint

A gyülekezet ügyvédje előadta azt is, hogy a per tárgyát nem képezi, hogy rángatóznak-e emberek a vidám vasárnapokon. Hozzátették: egyébként ez a jelenség a Szentlélek kiáramlása, ez az extatikus jelenség számos alkalommal jelenik meg más egyházaknál is. Ha pedig a Jobbik ezt kifogásolta volna, akkor most az lenne a per tárgya.

Dr. Kummer Ákos, a jobbikosok jogi képviselője erre úgy reflektált: hívő katolikusként az elmúlt évtizedekben nem találkozott egyházi szertartásokon hasonlóval, a rángatózást, ugrándozást egy kereszténynek mondott szertartáson nem tartja normálisnak. Hisz a Szentlélekben, de abban nem, hogy az így jelenne meg. Hozzátette: a Jobbikot nem az zavarja, ha rángatóznak emberek egy vallási felekezet rendezvényein, hanem az, ha egy olyan vallási felekezet vehet át iskolákat, veheti át a fiatalok oktatását-nevelését, melynek rendezvényein a társadalom nagy részében megütközést kiváltó események - epilepsziás rohamhoz hasonló rángatózás, önkívületi állapot, ugrándozás - rendszeresen fordulnak elő.

A Jobbik csúnya antiszemita

A Hit Gyülekezete kiemelte, hogy a Jobbik nyíltan antiszemita párt, melyet Gyöngyösi Márton és a Colosseum világításának lekapcsolása is bizonyított. Elfogadhatatlannak tartják, hogy "listázzanak" Magyarországon.

A jelenlévők közül erre a kijelentésre többen nemtetszésüket fejezték ki. A jogi képviselő elvesztette hidegvérét, amikor a megjelentek közül szerinte többen "búgással, sustorgással akarták akadályozni őt képviselői munkájában". Azt mondta a hallgatóságnak, hogy "senki se higgye, hogy megfélemlítheti azzal, hogy kommentálja az eseményeket."

A bíró nyugalomra intette az ügyvédet, és kérte, fogadja el, hogy ekkora létszám esetén nem elvárható, hogy néma csönd legyen a tárgyalóteremben.

Mirkóczki alkalmatlan, mert jobbikos

Dr. Kummer Ákos a Jobbik részéről úgy válaszolt: szó sem volt listázásról, a kettős állampolgárság nemzetbiztonsági kockázatáról beszélt a jobbikos képviselő. Hozzátette: érdekes módon az nem zavarja a Hit Gyülekezetét, hogy Izraelben nem is lehet kettős állampolgár a Knesszet tagja, az Egyesült Államokban pedig nyilvános minden képviselő állampolgársága, sőt vallási világnézete is. Az ügyvéd jelezte, hogy tanúként kívánják beidéztetni dr. Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselőt, egyházügyi szakértőt, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagját - és kérik, hogy az információkra való tekintettel zárt tárgyalást rendeljen el majd a bíró a tanú meghallgatásakor.

A Hit Gyülekezete jogi képviselője ezt elfogadhatatlannak nevezte. Mint mondta, Mirkóczki Ádám alkalmatlan szakértőnek az ügyben, mert a Jobbik tagja.

Dr. Kummer Ákos megismételte: nem szakértőként, hanem tanúként kívánják beidéztetni.

Folytatása következik…

A következő tárgyalás időpontját dr. Takács Péter Attila bíró május 24-ére tűzte ki. A per az alperesek meghallgatásával folytatódik.

Bakonyi Hírmondó nyomán alfahir.hu - jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


Akar beszélni róla?
Holnap rendezzük 18:30-kor Szombathelyen, a Savaria moziban Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő lakossági
A Jobbik tiltakozik a Hit Gyülekezetének gátlástalan akciója ellen, és követeli a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
A tegnapi napon folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Hit Gyülekezete kontra Jobbik per.

Ajánlott cikkek

Szombaton hivatalosan kezdetét vette a 2019-es önkormányzati választási kampány.
Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 augusztus