Híreink

Javaslatcsomaggal segíti a Jobbik, hogy az önkormányzatok helyben tarthassák a fiatalokat

2019-09-30 12:41
-A +A
 
47 pontos javaslatcsomagot állított össze a Jobbik az önkormányzatoknak a fiatalok helyben tartásáért - jelentette be Farkas Gergely, a párt országgyűlési képviselője. A programpontok összegyűjtésében a Jobbik ifjúsági tagozata is részt vett, valamennyi javaslat már létező intézkedéseken alapul. Az ellenzéki párt azt reméli, hogy a csomag közül nem csak a jobbikos vezetésű önkormányzatok fognak válogatni.
 
A falvak, városok elnéptelenedését állítaná meg a Jobbik a fővárosi sajtótájékoztatón bemutatott, 47 pontos intézkedéscsomaggal, a benne levő javaslatok kivétel nélkül a fiatalok helyzetének javítását célozzák. Farkas Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy az önkormányzatok maguk választhatnák ki azt, hogy mit szeretnének megvalósítani a programokból anyagi helyzetükhöz és a lehetőségekhez képest. Olyan elemek szerepelnek a csomagban, mint:
 
- telekvásárlási vagy albérlethez nyújtott támogatás.
- kötelező védőoltások feletti oltások finanszírozása
- diákhiteltörlesztés támogatása
- ingyenes nyelvtanfolyamok
- támogatott jogosítványszerzés
 
Bízunk benne, hogy a Jobbik által támogatott jelöltek minél nagyobb számban kerülnek be az önkormányzatokba, hogy megvalósítsák ezeket az elképzeléseket. - fogalmazott Farkas Gergely hozzátéve, hogy abban bízik: kezdeményezésüket a többi párt is felkarolja, mert a fiatalok elvándorlása nem pártpolitikai ügy.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Már most számos következménye és még több tanulsága van az egész világot hetek óta foglalkoztató koronavírus-járványnak.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 
2020 február