Híreink

Jelentős áfacsökkentéssel fognák vissza a hétköznapi szegénységet

2018-11-14 20:32
-A +A
 
A Jobbik 5 százalékra csökkentené az alapvető élelmiszereket érintő áfakulcsot, mert a termékek árai folyamatosan növekednek, és a jövőben még inkább elszabadulhatnak. Csökkentenék a 27 százalékos rekordáfát is, a felszabaduló különbözetet pedig egy alapos monitoring-rendszerrel ellenőriznék, hogy ne tűnjenek el a rendszerben úgy, mint eddig láthattuk.
 
Többnyire a legrosszabb anyagi helyzetben élőket sújtja az alapvető élelmiszereken lévő magas áfa, ezért Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy adócsökkentéssel lehetne legjobban segíteni ezeken az embereken.
 
A Jobbik az ide tartozó áfakulcsot egységesen 5 százalékra csökkentené, majd az árcsökkenést egy monitoring-rendszerrel biztosítaná, ugyanis eddig az volt a tapasztalat –például a sertéshús estén-, hogy hiába csökkentették az adót, az csak ideig-óráig jelentett valódi árcsökkenést. Sertéscombot például annak ellenére is 16 százalékkal drágábban vehetünk meg a boltokban, hogy 2015-ben 5 százalékra csökkentették az áfát. A monitoring-rendszer azt figyelné, hogy az áremelések mögött van-e valós tartalom (bérfejlesztés vagy egyéb hatás), vagy egyszerűen a termelők megdrágítják a termékeket, hamisan visszaállítva a kedvezmény nélküli árakat. A piaccal ehhez folyamatosan konzultálni kell – tette hozzá Z. Kárpát Dániel.
 
A legnagyobb ellenzéki párt ugyanakkor nem csak az alapvető élelmiszereket érintő adót, hanem a nem élelmiszer típusú termékek esetén élő 27 százalékos általános áfakulcsot is csökkentené előbb 25 százalékra, majd a későbbi igények szerint lebontva még alacsonyabb szintre. A Jobbik szerint a rekordmagas áfa ugyanis sokakat adócsalásra csábít, így ha a kormány csökkenti ezt, a gazdaság kifehéredésével valójában hiány helyett még nyereséggel is számolhatna.
 
Z. Kárpát Dániel arról is beszélt, hogy a vásárlói kosárban évek óta most mérték a legmagasabb növekedéseket, és éves szinten tíz százalék körüli drágulás várható. Kitért arra is, hogy a kormány egyes áfacsökkentő intézkedései nem hoztak sikert, a halfogyasztás például az alacsonyabb árak ellenére sem növekedett az országban, tehát egy átlagos család bevásárlása során ennek viszonylag kevés szerepe van a kiadásokra nézve.
 
A pártalelnök úgy vélte, a kormány hiába kísérletezett a fogyasztás átvezetésével az áfacsökkentett termékekre, ez nem járt sikerrel. Álláspontja szerint a költségvetésben elegendő forrás mutatkozik arra, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját lecsökkentsék, ami a fogyasztás növekedésével és a gazdaság kifehéredésével nem okozna jelentős bevételkiesést, sőt akár pár éven belül nyereséggé is alakulhatna.
 
Emlékeztetett, hogy a jelenlegi piaci folyamatok alapján az évvégén további tízszázalékos áremelkedések várhatók az élelmiszerpiacon, a kenyér ára akár duplájára is növekedhet érdemi beavatkozások nélkül.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

A miniszterelnök-helyettes ne pazarolja a magyar emberek adóját és ne ölje meg a svéd emberek háziállatait.
Az OECD államok munkavállalói közül az egyik legtöbbet dolgozó, ámde méltatlanul alulfizetett dolgozói a magyarok.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2018 december