Híreink

A Jobbik a diplomás átlagbér szintjére emelné a kezdő pedagógusbért

2013-08-14 10:35
-A +A

Felháborító és cinikus a Fidesznek az az állítása, miszerint a pedagógusok béremelésének megvalósítása érdekében kell összehívni az Országgyűlés augusztusi ülését, hiszen valójában azért van erre szükség, mert a pedagógusoknak nemhogy a kampányban, de a később törvényben megígért fizetésnövekedést sem tudják megadni. Álságos és félrevezető a béremelésre jogosultak körének kiterjesztésére hivatkozni, hiszen a KSH adatai szerint mintegy 165 ezer pedagógus jár jelentősen rosszabbul a korábbi tervekhez, azaz a jelenlegi törvényhez képest, és csupán mintegy 6500 főre terjesztik ki az emelést.

A Jobbik fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra is, hogy az idei felsőoktatási jelentkezések alkalmával kiderült: a szakmailag hibás életpályamodell egyáltalán nem vonzó a fiatalok számára, hiszen idén háromszázzal kevesebben jelentkeztek pedagógusnak, mint tavaly. Mindez azé rt van, mert az érdemi fizetésemelést csak a pályán eltöltött tíz év után érhetik el az érintettek, ami nem segíti a fiatalok családalapítását, otthonteremtését.

Míg a választási kampányban azonnali és számottevő béremelésről beszéltek a jelenlegi kormánypártok, a pedagógusokat megalázva erre csak az ígértnél kisebb mértékben, a ciklus vége előtti utolsó tanévben kerül sor úgy, hogy a pedagógusok munkaterhei is növekednek, ráadásul a pontos adatokat csak néhány nappal a szeptemberi kezdés előtt ismerhetik meg az érintettek, egy rendkívüli országgyűlésen keresztülvitt megszorítást követően. Mindez arról is tanúskodik, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott, hiszen nem tartják be ezt az ígéretüket sem, a kiszámíthatatlanság pedig bizonytalanságot okoz az iskolákban.

A Jobbik kormányra kerülése esetén vállalja, hogy a diplomás átlagbér szintjére em eli a kezdő pedagógusok fizetését, amire nem volt példa az elmúlt húsz évben.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselő, az oktatási kabinet elnöke
jobbik.hu

 

Kapcsolódó cikkek


Egy fiatal politológus, Balázs Ádám Samu interjút készített PolMa Progresszív nevű blogjára Balczó Zoltánnal, a Jobbik a
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Jobbik Ifjúsági Tagozata (IT) közös véradásra buzdított csütörtökön
Pakusza Zoltán szerint a kormány oktatáspolitikájára is érvényesek Orbán Viktor szavai, miszerint nem arra kell figyelni

Ajánlott cikkek

Szombaton hivatalosan kezdetét vette a 2019-es önkormányzati választási kampány.
Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 augusztus