Híreink

A Jobbik jelentősen növelné a férőhelyeket az idősotthonokban

2018-03-14 17:14
-A +A
 
A Jobbik az idősotthonok férőhelyeinek jelentős bővítését és ágazati béremelést ígér kormányra kerülése esetén.
 
Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 30 ezer idős ember vár arra, hogy otthonban kaphasson megfelelő ellátást, sokan pedig a várólista hosszát látva nem is jelentkeznek.
    
Mint mondta, a rendszerváltás óta minden évben több férőhely létesült, mint az elmúlt nyolc évben.
    
A politikus problémaként jelölte meg, hogy egyre többen költöznek el a munkahely hiánya miatt a falvakból és elidősödik a társadalom. Jelenleg átlagosan 4-500 férőhely jön létre, a Jobbik első lépésként 2000-et szeretne létrehozni új otthonban vagy férőhelybővítéssel - fejtette ki, hozzátéve: ennek hatása már 2019-ben jelentkezne.
    
Sneider Tamás jelezte azt is, hogy 2000 férőhely 1000 munkahelyet teremtene, így emiatt, illetve az egészséges környezet miatt kisebb vidéki településeken képzelik a bővítést.
    
Az Országgyűlés alelnök számításai szerint a program évente 15 milliárd forint pluszkiadást jelentene.
    
A szociális dolgozók béremelését is szükségesnek tartotta annak érdekében, hogy legyen megfelelő, szakképzett munkavállaló.
    
Kitért arra is, külön foglalkozni kell a demenciával, s erre központokat kell létrehozni.
    
A Jobbik 2022-re 40 milliárd forinttal növelné az idősotthonok működtetésére és a bérek növelésére szánt támogatást - összegzett.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

A város fideszes országgyűlési képviselője két hónapja nem válaszol a jobbikos politikus megkeresésére.
A Jobbik és több magánszemély is megelégelték Volner János hazudozásait, és beperlik a volt alelnököt.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2018 november