Híreink

A Jobbik követeli Palkovics Lászlótól a kutatóhálózati finanszírozás helyreállítását!

2019-01-11 16:26
-A +A

A Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborodva értesült arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének egységes és egyértelmű kérése ellenére sem biztosítja a Palkovics László miniszter vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium a kutatóintézeteket jogszabály szerint megillető forrásokat. Ennek következtében az érdemi kutatómunka ellehetetlenült, a kutatóhálózatok működtetése pedig veszélybe sodródott, hiszen a minisztérium által teremtett körülmények miatt nem lehet új kutatókat alkalmazni és az eredményes kutatómunkához szükséges kutatási anyagokat beszerezni, ami a már zajló kutatásokat is kudarcba fullaszthatja. Palkovics miniszter az MTA-val való korábbi egyeztetések során is méltatlanul viselkedett, kötelező közfeladatát figyelmen kívül hagyva tavaly decemberben nem vett részt az Akadémia jövőjét érintő alapkérdések megvitatásának céljából összehívott rendkívüli közgyűlésen sem.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom hosszú ideje küzd az értelmiséget érő folyamatos, a legsötétebb bolsevik időket idéző támadások ellen. Ennek a szakmaiatlan erőpolitikának szerves része a kutatóhálózatok szándékos tönkretétele is. Véleményünk egyértelmű: ha a magyar kormánynak bármit is számít még az értelmiség megbecsülése és a magyar tudományos szféra nemzetközi versenyképessége, azonnal intézkedjen a kutatóhálózati finanszírozás helyreállításáról!

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője

Ajánlott cikkek

Nem támogattam Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság elnöki székébe.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 július