Híreink

Jobbik: a magyar emberek fizetik meg az Orbán család gazdagodását

2019-02-19 16:48
-A +A
 
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Jávor Benedek Ep-képviselő szerint a kormány várhatóan kiveszi az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított, az OLAF által vitatott közvilágítási projektek számláit.
 
Az Elios-projektjei bár a 2007-2013-as költségvetési ciklus támogatásaiból valósultak meg, de a számlák beadási határideje csak most jár le. Azonban az Orbán-kormány végül eltekint ettől. Ez tehát azt jelenti, hogy a 13 milliárd forintot, amit az Uniótól reméltek ezekhez a beruházásokhoz, magyar költségvetési forrásokból, a magyar adófizetők pénzéből kell fedezni.
 
A Jobbik országgyűlési képviselője, Szilágyi György szerint „Bebizonyosodott, hogy az Európai Unió és az OLAF kifogásai valószínűleg igazak voltak, hiszen a magyar kormány nem adta le az EU felé azt a számlát, amely az Elios-ügyhöz voltak köthetőek.”
 
A képviselő hangsúlyozta, hogy a kormány a nyilvánvaló törvénytelenségeket próbálta eltitkolni, amely folyamatban az ügyészség is tevőlegesen részt vett, mivelhogy évek óta szabotálják a nyomozást. A képviselő hozzátette, hogy az Elios-üggyel kapcsolatos nyomozás megtagadás és beszüntetés csak az Orbán család meggazdagodását szolgálta.
 
„A kormányzat alárendelte az EU támogatások milliárdjait, a városok jó közvilágításához való érdekét, az ügyészég bűnüldözési érdekét és végső soron az ország becsületét, egyetlen célnak: Az Orbán család meggazdagodásának.”
 
POLT PÉTERT MÁR AZ EURÓPAI PARLAMENT VÁRJA
 
Polt Péter legfőbb ügyésznek az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága előtt kell beszámolnia az OLAF által is vizsgált Elios-ügyről – értesült a hvg.hu. A lap értesülései szerint március 4-én kellene megjelennie Polt Péternek Brüsszelben.
 
A Legfőbb Ügyészség azt állítja, hogy Polt Péter – egyelőre - nem kapott semmilyen meghívást az Európai Parlament költségvetési bizottságától.
 
Az uniós bizottságok a munkájuk részeként meghívhatnak bárkit, aki az általuk éppen vizsgált korrupciós ügyekben ügyészségi jogkörrel bír. Ugyanakkor a megjelenés korántsem kötelező, igaz ez esetben a hallgatás akár beismeréssel egyenértékű is lehet.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

Komoly nemzetbiztonsági kockázatként értékelte a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) Budapestre költözését Bana Tibor, a Jobbik alelnöke.
Ander Balázs, Jakab Péter, Rig Lajos, Stummer János, a Jobbik igazságtalanul megbírságolt országgyűlési képviselői az SMA-s betegek számára ajánlanák fel a bírságukat.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 március