Híreink

A koraszülötteket sodorja veszélybe Orbán dilettáns egészségügyi kormányzata

2018-11-27 16:40
-A +A

Ahogyan azt már évek óta sajnos megszokhattuk, sorra ütik fel fejüket a válság jelenségek a hazai egészségügyben. Ennek egyik szomorú példája, a Honvédkórház koraszülött centrumának most napvilágra került krízise. A koraszülötteket veszélyeztető helyzet kialakulásáért egyértelmű, hogy a kormány hozzá nem értése okolható. Amíg Orbán Viktor nem érti meg, hogy jobban meg kell becsülni az orvosokat és nővéreket, hogy számukra magasabb fizetést kell adni, addig a krízis országszerte folytatódni fog. Orbán az egészségügy rendbetételét 8 éve halogatja, és ezáltal most éppen a legkiszolgáltatottabbak budapesti ellátását veszélyezteti.

A Jobbik - Orbánnal ellentétben - XXI. századi egészségügyet kíván létrehozni Magyarországon, ahol az egészségügyi dolgozók megbecsültek és a betegek és dolgozók is biztonságban érzik magukat kórházainkban.

A krízisek sora azért felveti: Meddig maradhat még székében Kásler Miklós miniszter? 

Lukács László György országgyűlési képviselő

Ajánlott cikkek

Három ponton módosítaná a CSOK-kal kapcsolatos szabályozást a Jobbik.
Javasoljuk, kezdjék el bemutatni a valóban a pályája végéhez közeledő Orbán Viktor első beszédeit is, hogy láthassuk, hogyan lett fiatal demokratából kiöregedett bolsevik.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 
2019 február