Híreink

Közoktatás - nem lehet a pártpolitika áldozata!

2016-03-02 10:11
-A +A

A keddi,  Parlamentben megtartott közoktatási vitanapról tartott sajtótájékoztatót Dúró Dóra, a Jobbik szakpolitikusa, az Országgyűlés oktatásért is felelős bizottságának elnöke. Az elhangzottakból kiderül, hogy a legerősebb ellenzéki párt továbbra is a szakmai alapú, érdemi egyeztetést szorgalmazza az oktatás területén.

Dúró Dóra leszögezte: a Jobbik szerint a legfontosabb, hogy az oktatásra szánt GDP-arányos ráfordítás növekedjen.

GDP-arányosan:

2003-ban 5,6 százalékot költöttünk oktatásra, 2013-ban 3,9 százalékot költöttünk oktatásra. Ezzel a mutatóval regionális szinten is sereghajtók vagyunk.

A nemzeti ellenzék oktatáspolitikusa szomorúan konstatálta: a közoktatási vitában olyan pártpolitikai érv is megjelent, amelyet a Jobbik nem a megoldás irányába mutató tényezőnek gondol. Ezzel szemben a nemzeti párt egészen más szempontból közelíti meg ezt a témát.

„Mindannyiunknak azt kellene feltételezni a másikról, és ezt is kellene képviselnie a vitában, hogy az oktatás szakmai problémájának a megoldásán fáradozik. Hogy választ keres a finanszírozás, az állami fenntartás kérdésére, illetőleg azon dolgozik, hogy méltó munkakörülményeket teremtsen a pedagógusoknak, és hogy a gyerekek XXI. századi iskolákban váljanak versenyképessé a nyugat-európai társaikkal szemben”

– fogalmazott Dúró Dóra.

A Jobbik ezt a magatartást képviseli, és elvárja a kormánytól, hogy szakmai javaslataira érdemben reagáljon. A felzárkóztatási politikáról elmondta, hogy az az oktatás terén is csődöt mondott.

Öt év alatt körülbelül 160 milliárd forintot költött el a magyar állam felzárkóztatási célokra, ehhez képest a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya növekedett, annak ellenére is, hogy a gyerekszám csökkent – figyelmeztetett a képviselő.

Összegezve:

a Jobbik szerint az oktatás lehet az egyik olyan terület, amely példaértékű lehet a felzárkózásban, és a társadalmi mobilizálásban.

alfahir.hu - jobbik.hu

 

 

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2020 augusztus