Híreink

Mindenben igazunk volt

2019-02-28 18:07
-A +A

Mai sajtóértesülések szerint kiderült, hogy az egészségügyi szakértőknek és a velük egyetértő Jobbiknak is mindenben igaza volt. Igazunk volt, mert mindig megmondtuk, hogy sok százmilliárd hiányzik az egészségügyből. Kásler ezt most beismerte. Igazunk volt, amikor azt állítottuk, hogy sok ezer ember hal meg feleslegesen hazánkban azért, mert az egészségügy és a kórházak helyett Orbán saját hobbijára és a haverokra költi az adófizetők pénzét. Igazunk volt akkor is, amikor rámutattunk, hogy most már 9 éve a Kormány hagyja lepusztulni az állami egészségügyet.

Káslerék 1500 milliárdos beismerése után eljött tehát az idő, hogy a személyi felelősöket megkeresse a Kormány, és bocsánatot kérjen a szakmától, amiért semmibe vette érveiket és figyelemfelhívásukat. A legfőbb bűnös felkutatásához adunk egy tippet: A Karmelita kolostorban keressék.

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Az elmúlt nyolc évben, a Handó Tünde nevével jelzett korszakban nem minden állt meg úgy, ahogy egy jogállamban meg kellene.
A kormánypártok döntésének értelmében egyetlen egy ellenzéki képviselő sem vehet részt a sajtó ellenőrzését gyakorló Médiatanács működésében.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 december