Híreink

“Narancsba” burkolódzott TV18

2016-05-19 16:11
-A +A

A Fidesz nem csak az országos közmédiára, hanem a települések helyi, közösségi televízióira, honlapjaira is rátelepszik és saját pártérdekeinek szolgálatába állítja.

Nincs ez másként a Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimrén sem. A TV18 adásaiban kizárólag a Fidesz vezette önkormányzat sikereiről és a polgárok gondtalan, vidám szórakozásáról értesülhetünk. Már aki van olyan “szerencsés,” hogy a kábelszolgáltatója biztosítja ezt a lehetőséget.

Gond, szegénység, közbiztonsági probléma nincs! Hivatalok, szolgáltatók packázása fel sem merülhet! Utak, járdák és egyéb közterületek mindenütt a legnagyobb rendben vannak városunkban. Negatívum egyszerűen nincs! Akik ezt esetleg vitatnák, vagy más társadalmi, politikai nézeteket, véleményeket vallanának: azoknak itt semmi keresnivalójuk nincs! Akik nem látják az adásokat, vagy akik mégis, nem árt tudniuk, hogy mindezt évi 187 200 000 (azaz száznyolcvanhétmillió kétszázezer) forint közpénzből tehetik, vagy nem tehetik.

Ennyi pénz elköltését ilyen – véleményünk szerint - semmirevaló  dologra, egyenlőre csak egy rossz döntésnek tartjuk, de a gyanú éledezik bennünk, hogy vajon ennek a sok pénznek egy része nem illetéktelenekhez jut-e? Vajon az elkövetkező választásokat mennyire befolyásolja egyoldalúan majd a “narancsba” burkolódzott TV18?

Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgárait kérjük, bátran “kommenteljék” tudósításunkat! Legyen bármi is a véleményük.

Jobbik XVIII. kerületi szervezet

Ajánlott cikkek

Jogállamban a jog, Magyarországon Orbán oligarchái számítanak.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 november