Híreink

Ne a fiatalok eladósítása legyen a cél!

2013-09-09 14:21
-A +A

A Jobbik Ifjúsági Tagozat felháborítónak tartja, hogy a Diákhitel Központ folytatja azon korábbi gyakorlatát, ami több tízezer diák felesleges eladósításához vezet. Már többször felhívtuk a figyelmet, hogy nem a diákhitel ellen vagyunk, de felelősségünknek érezzük, hogy a hiteligénylési időszak kezdetén ismét felhívjuk a figyelmet az intézmény szereptévesztésére. Köztulajdonban álló intézményként ugyanis nem a minél több ügyfél megszerzése, és ezáltal eladósítása lenne a célja, hanem csak a valóban rászorulók megsegítése. Felháborítóak tehát azok a közlemények, amiben annak örül az intézmény, hogy egyre többen veszik fel a hitelt. Sajnos a Diákhitel Központ egyoldalú marketingje mellett a kormány elszegényítő politikája is indokolja ezt a növekedést, de mindez nem örömmel, hanem szomorúsággal kellene, hogy eltöltsön minden jó érzésű embert.

A Diákhitel Központ saját felmérése világít rá az egyoldalú kampányuk következményére: a már végzett, diákhitelt felvevő egykori diákoknak a 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a hitel nélkül is meg tudta volna szerezni a diplomáját. Ez az adat és a mindennapok tapasztalata is azt mutatja, hogy olyanok is széles körben veszik fel a diákhitelt, akik nincsenek rászorulva. Ez tehát egyértelművé teszi a helyzetet, az intézmény csalogató, a hitelnek csak a pozitív oldalát bemutató marketingje több tízezer fiatal felesleges eladósításához vezet. Sok-sok példa felemlegetése helyett elég, ha csak arra a reklámfilmre gondolunk, amelyet a közfelháborodás után maga az intézmény vont vissza.

A Jobbik Ifjúsági Tagozat felszólítja a Fidesz-kormányt, tegyen lépéseket, hogy az intézmény hirdetési gyakorlata megváltozzon, ne minél több fiatal átverése és eladósítása legyen a cél. Térjünk vissza az eredeti célhoz: a diákhitelt csak a valóban rászorulók és a döntésük következményeivel tisztában levő fiatalok vegyék fel! Ezen túlmenően pedig vizsgálják ki a diákhitellel kapcsolatos mindennapos problémákat, hogy egy köztulajdonú intézmény ne az átverés szó szinonimája legyen a fiatalok körében!

Farkas Gergely országgyűlési képviselő, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke

jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


Fotó: Gémes Sándor - szegedma.hu
Bérlakásprogrammal segítené a fiatalok lakáshoz jutását a párt, melynek ifjúsági tagozata komoly tagtoborzásba kezdett –
Megjelent a Jobbik Ifjúsági Tagozat hiánypótló, közösségünknek a legfontosabb értékekről vallott nézeteit tartalmazó Mag
A Jobbik Ifjúsági Tagozat más szervezetek mellett már többször felhívta a figyelmet a passzív hallgatók diákmunkához jut

Ajánlott cikkek

Turiné Orosz Margit, Ózd korábbi fideszes képviselője levéltitok védelméhez fűződő ügyéről.
A Jobbik eddig közel nyolcvan pert nyert a hazug kormánypropaganda ellen.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 november