Híreink

Nem segélyt, hanem igazságot követelnek a hitelkárosultak

2013-09-20 14:27
-A +A

Koordinációs központ létrehozását jelentette be ma Vona Gábor, amivel megkönnyítik a civil szervezetek kommunikációját, és így jobban tudják képviselni a hitelkárosultakat is. Kilátásba helyezte egy parlamenti eseti bizottság összehívását is, ahol komolyan tudnak foglalkozni a jogsértésekkel és meg tudják hallgatni a felelősöket.

A Jobbik elnöke elmondta: ma ismét összeült a devizahiteles kerekasztal. A megbeszélésen megállapodtak, hogy felállítanak egy sajtó- és koordinációs központot, amely segíteni fogja a szervezetek közti kapcsolatot és információáramlást. Kifejtette: az október 23-i tüntetésen minden kormánykárosultat várnak, és nem hagyják elsikkadni a devizahitelesek ügyét. 

A pártelnök rámutatott: a számos civil szervezetnek - és nem a kormánynak - köszönhető, hogy a károsultaknak van még kilátásuk és esélyük az igazságra.

Z. Kárpát Dániel mondandójában kifejtette, hogy örömteli módon sikerült megakadályozni két napja az idős néni kilakoltatását a szervezetek közbenjárásának köszönhetően. Elmondta: a kormánynak nem szabad tovább halogatni, és azonnali kilakoltatási moratóriumra van szükség. Sajnálatosnak nevezte, hogy ezeket a lépéseket egy ellenzéki pártnak kell a kormánypárt helyett, akik nem ülnek le tárgyalni azon civil szervezetekkel, melyeknek nyolcvan százaléka a kerekasztal tagja és közvetlen tapasztalata van az ügyekben.

Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprőktől arról beszélt, hogy ismeretlen a kormány szándéka, ráadásul az eddigi lépéseikkel sem segítettek sokat. Évek óta követelik a szervezetek, hogy a bankok tisztességesen számoljanak el, de ne mások kárára, mivel a károsultak, átvertek nem segélyt, hanem igazságot követelnek - tette hozzá. Elmondta: a bankok nem fognak november elsejéig megoldást találni, így az ultimátum nem ér semmit.

Gonda László, a Közhatalom Jogsértettjei nevű szervezet alelnöke elmondta: le kell fektetni a jogban, mi is az uzsora, úgy, ahogy a németeknél is. Határ lehetne a jegybanki alapkamat plusz hat százalék, a jogsértések ellen pedig fel kell lépni, ahogy ez történt Lengyelországban vagy Ausztriában - mutatott rá.

Végezetül Vona Gábor ismertette, hogy parlamenti bizottságot akarnak alakítani a devizások ügyében, és ehhez képviselői aláírások kellenek. A pártelnök szerint aki ezt nem támogatja, az egyértelműen a bankok és nem az emberek mellett áll. Lesz bőven kit meghallgatniuk - zárta a sajtótájékoztatót Vona Gábor. 

alfahir.hu

Fotók: BB

Kapcsolódó cikkek


Miközben az Orbán-kormány az elesettek védelmezőjének szerepében tetszeleg, ismételten megtagadták a segítő kéz nyújtásá
A Jobbik üdvözli a devizahitelesekért történő kiállást
Felszólítjuk a kormányzatot arra, hogy haladéktalanul üljön tárgyalóasztalhoz a demonstrációt összehívókkal és minden mé

Ajánlott cikkek

Turiné Orosz Margit, Ózd korábbi fideszes képviselője levéltitok védelméhez fűződő ügyéről.
A Jobbik eddig közel nyolcvan pert nyert a hazug kormánypropaganda ellen.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 november