Híreink

Nemmel szavaz a Jobbik Orbán terjeszkedésére

2020-03-23 13:47
-A +A
Jakab Péter
Úgy tűnik, Magyarország kormánya nem a vírust, nem a gazdasági válságot, hanem a demokráciát akarja karanténba zárni – közölte Jakab Péter hétfői videós tájékoztatásán, amit a parlament ülése előtt tett közzé. Bejelentette pártja döntését is a rendkívüli helyzettel, pontosabban annak rendeleteivel kapcsolatos törvénymódosítás kapcsán. Mint fogalmazott,
 
„Ami most történik Magyarországon – történelemtanárként is mondom- nem más, mint közönséges államcsíny. Felelős politikus erre nem mondhat igent, éppen ezért a Jobbik nemmel fog szavazni.”
 
Jakab Péter azt mondta, miközben Európa és a világ kormányai a koronavírus ellen harcolnak, Magyarország kormánya veszélyhelyzetben is csak azon dolgozik, hogy maga számára korlátlan hatalmat szavaztasson meg.
 
A pártelnök leszögezte, abban nincs vita a Jobbik és a kormány között, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani. A kérdés csak az, hogy mennyi időre kapjon felhatalmazást Orbán Viktor ahhoz, hogy parlament nélkül, rendeleti úton kormányozhasson.

Jakab Péter RENDKÍVÜLI online tájékoztatója

Jakab Péter RENDKÍVÜLI online tájékoztatója:

A Jobbik szerint az eddigi gyakorlatot kellene követni, hiszen korábban is volt már Magyarországon veszélyhelyzet, amikor a parlament 2-3 hónapra szavazott meg rendkívüli felhatalmazást a kormány számára, majd indokolt esetben azt újra meghosszabbította.

 
„Orbán Viktornak azonban ez nem elég. Ő azt mondja, hogy egészen addig szeretne rendeleti úton, parlament nélkül kormányozni, vagyis egészen addig szeretné fenntartani a veszélyhelyzetet, ameddig a kedve tartja. Ha egy évig, akkor egy évig, ha tíz évig, akkor tíz évig. Addig sem kell összehívni a parlamentet, viszont lehet korlátozni a lakosságot, a tulajdon szabadságát, a véleménynyilvánítás szabadságát, sőt még választást sem kell tartani.”
 
A Jobbik elnöke szerint a kérdés brutálisan egyszerű: indokolt-e élethosszig tartó felhatalmazást adni Orbán Viktornak ahhoz, hogy rendeleti úton kormányozzon, parlament nélkül, vagy sem.
 
„A válasz az, hogy királyságban igen, demokráciában viszont nem.”
 
- közölte, hozzátéve, hogy demokráciában még rendkívüli helyzetben is alkalmas a parlament arra, hogy 2-3 havonta összeüljön és meghozza a szükséges döntéseket.
 
„Mi nem a demokráciát, hanem a járványt szeretnénk felszámolni, ehhez pedig nem korlátlan hatalomra van szükség korlátlan ideig, hanem védőfelszerelésekre, tesztekre, szűrésekre, maszkokra, kijárási tilalomra vagy éppen anyagi segítségre a családok számára.”
 

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2020 szeptember