Híreink

Nemrég még méltatta az Origo, de beállt a Jobbik mellé, ezért betámadta

2017-11-21 14:48
-A +A

Nem is olyan régen az origo.hu még tisztelgett Fonyódi Tibor írói és forgatókönyv írói teljesítménye, díjai és a magyar televíziózásban betöltött alkotói szerepe előtt. Tegnap pedig gyűlölettől csöpögő, döbbenetesen primitív hangvételű lejárató cikket közölt róla ugyanez a portál - mondván, a korábban általuk is elismert teljesítményű szerző „piti” és „kilóra megvett” ember. Mondja mindezt a Matolcsy György fia által felvásárolt, a Fidesz politikai érdekeit még a bulvárnál is silányabb színvonalon teljesítő origo.hu. Kizárólag azért, mert a Jobbik értelmiségi holdudvarának bővítéséért, szakértői bázisának megteremtéséért felelős politikusként sajtótájékoztatón mutattam be az ismert televíziós írót és forgatókönyvírót mint a Jobbik (film)szakmai munkáját segítő értelmiségit.

Fonyódi Tibor tagja a Magyar Írószövetségnek. Isten ostorai című regénye Le Chamane d’Attila címmel megjelenik Franciaországban és Kanadában is - ezzel az egyetlen kortárs magyar történelmi regény, ami megjelent idegen nyelven. Dolgozik Szörényi Leventével is, az Árpád népe c. rockopera Keleten kél a nap c. drámája alapján készül. Számos nagy sikerű televíziós sorozat és játékfilm vezető írója és forgatókönyvírója: a Hacktion és a Tűzvonalban vezető írójaként nemzetközi díjakat is nyer.

Döbbenetesnek tartom, hogy kizárólag politikai okokból, az ellenfél elvakult gyűlöletéből és a bukástól való félelemben odáig is elmegy a fideszes média, hogy egy kétséget kizáróan elismerésre méltó szakmai életutat befutott embert ilyen aljas módon támad meg. Szóval, így lett Fonyódi Tiborból, a díjakkal kitüntetett, elismert íróból és filmes szerzőből piti és kilóra megvett ember. Ugyanazon az origo.hu-n. Ha az origónál ennyire telik a szakmai tisztességből házon belül, döntse el mindenki maga a fentiek alapján, hogy ki a piti és kit vettek meg kilóra...

A bejegyzés ide kattintva érhető el.

 

Ajánlott cikkek

Vona Gábor hétfői napirend előtti felszólalásában bejelentette, hogy péntek délután békés demonstrációra hívnak mindenkit, akinek számít, hogy a magyar demokrácia túlélje Orbán diktatúraépítését.
Az Állami Számvevőszék vezetője így szembesült a Jobbik kérdéseivel.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2017 december