Híreink

Néppárti–szocialista összefogás a lebukott Juncker megmentéséért

2014-11-27 18:53
-A +A

Az Európai Parlament november 27-ei ülésén szavazott az Európai Bizottsággal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványról, és elutasította azt.

Amint az köztudottá vált, Luxemburg Jean-Claude Juncker miniszterelnöksége, illetve pénzügyminisztersége idején titkos megállapodást kötött 340, döntően multinacionális céggel, biztosítva számukra az adókijátszás lehetőségét. Ezzel Luxemburg adóparadicsommá vált, ugyanakkor több milliárd eurós veszteséget okozott más uniós tagállamoknak az őket illető adóbevételek tekintetében. Nyilvánvaló, hogy az a személy, aki felelős ezért az agresszív adókikerülési politikáért, nem képes az Európai Bizottság elnökeként hitelesen szolgálni az uniós polgárokat.

Már a vita során egyértelművé vált, hogy a parlamenti többséget biztosító néppárti–szocialista nagykoalíció megmenti a saját választottját annak ellenére, hogy semmiféle mentséget nem tudott felhozni mellette. Az a parlamenti többség szavazott a csalás és annak részese mellett, amelyik két nappal korábban felállva tapsolta meg Ferenc pápa beszédét, utólag bizonyítva, hogy az abban megfogalmazott útmutatást nem kívánja követni.

A Jobbik meggyőződése szerint ezzel a döntéssel az Európai Parlament és a Bizottság elvesztette az erkölcsi alapját ahhoz, hogy az úgynevezett európai értékek védelmében tagországokat ítéljen el és szankcionáljon. Kíváncsian várjuk, hogy az Egyesült Államok megtiltja-e annak a Jean-Claude Junckernek a beutazását, aki az adókijátszásban való részvételével egyes tagországoknak több milliárd eurós veszteséget okozott.

A Jobbik EP-delegációja nevében: Balczó Zoltán európai parlamenti képviselő

Ajánlott cikkek

Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.
Ismét kiderült, hogy hazudtak.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 július