Híreink

Nyerjük vissza függetlenségünket!

2013-03-01 18:56
-A +A
Fotó: MTI

Ahogy azt az alfahír.hu néhány órája megírta, a Parlament gazdasági bizottsága meghallgatta Matolcsy György jegybankelnök-jelöltet. Az ülésen a Fidesz képviselői dicsérték a politikust, az ellenzék azonban élesen kritizálta.

Matolcsy György hitet tett a konzervatít monetáris politika mellett. Elmondta: először és utoljára személyes véleményét is megosztja néhány kérdésben. Ennek alapján önmagát az infláció és a devizahitelek ellenségének tartja. A bizottság előtt hosszasan sorolta vélt sikereit, melyeket az elmúlt két és fél év során ért el kormányával. Szokásához híven büszkén hangsúlyozta, hogy az államháztartási hiányt sikerült 3 százalék alatt tartani.

Matolcsy beszédét követően a bizottságban ülő képviselők reagálhattak az elhangzottakra.

Volner János azt hangsúlyozta, hogy a Jobbik "nem az a párt, amely a jegybank függetlenségének gondolatát jónak tartja". Kifejtette: Magyarország jelenleg nélkülözni kényszerül gazdaságpolitikai eszköztárából a jegybanki eszközöket, mivel azokat - mint mondta - az Európai Központi Bank birtokolja, csak ők adhatnak utasítást a Magyar Nemzeti Bank részére. Mint hozzátette, az MNB eddig a nemzetközi pénzpiacok érdekeit szolgálta, amikor magasan tartotta a jegybanki alapkamatot. A jobbikos képviselő egyben sürgette, hogy az új jegybankelnök szabadítsa meg a jegybankot "az ország érdekeivel ellentételesen működő bűnös rendtől".

Volner azt is kifogásolta, hogy míg Matolcsy a devizahiteleket kritizálta, addig meghallgatásán is büszkén ecsetelte, hogy az ország dollár alapú kötvényeket bocsátott áruba nagy tételben.

Ezt követően a kormánypárti és a szocialista képviselők ismét a szokásos vitába fogtak: ki kormányzott rosszabbul/ki ért el nagyobb sikereket/ki ültetett pártközelibb embert a jegybank élére, ám ez nagyjából annyiszor volt unalmasabb még egy átlagos parlamenti közvetítésnél is, mint a magyar államadósság kétszerese, a bizottságot vezető Rogán Antal figyelmeztette is társait, hogy kanyarodjanak vissza a tárgyhoz, amit több-kevesebb sikerrel abszolváltak a politikusok.

A bizottság végül a kormánypárti képviselők szavazataival nem meglepő módon elfogadta Matolcsy jelölését.

Varga Mihány nem fogta rövidre

Üde színfoltként hatott, mikor a Matolcsy helyére kerülő Varga Mihály azzal kezdte beszédét, hogy igyekszik rövidre fogni azt, ám később csalódottan konstatálhatták a teremben ülő sajtósok, hogy ezt nem sikerült betartania.

Varga Mihály hangsúlyozta: a kiszámíthatóság  a gazdaságpolitika egyik legfontosabb eleme.

A nagy átalakítások után az intézkedések finomhangolását, a konszolidációt emelte ki legfontosabb feladataként.

Varga úgy vélekedett, a kormány már lefektette az adórendszer alapjait. Ennek értelmében a jövedelmi típusú adók helyett a fogyasztási típusúakra helyez nagyobb hangsúlyt a kormány - ismételte meg a korábban is hangoztatott elveket a miniszterjelölt.

Volner János reagálásában kiemelte: Magyarországon elkeserítően alacsony a beruházási ráta, ráadásul az EU-s források mindössze egyheted részét fordítják a versenyképesség javítására, így a GDP növekedésének esélye minimális.

A Fidesz-MSZP csetepaté második felvonása kevésbé nyújt hosszúra, mint Matolcsy meghallgatása után, a bizottság végül Varga Mihály jelölését is elfogadta.

Volner: nyerjük vissza függetlenségünket!

A bizottság ülése után Volner János nyilatkozott portálunknak. A Jobbik politikusa elmondta: Matolcsy György miniszterként nyújtott teljesítményével nem voltak elégedettek, politikája kivéreztette az országot, megszorításokkal járt, láthatóan nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A Jobbik azt követeli tőle jegybankelnökként, hogy azt a hazaáruló sleppet, ami jelenleg a nemzeti bankon belül működik és ami az alapkamat magasan tartásával és számos más módon kiszivattyúzza Magyarországról a pénzt a nyugati befektetők javára, számolja föl és érje el azt az 1948-as követelést, hogy hazánk visszanyerje monetáris politikai önállóságát.

Volner Varga Mihállyal kapcsolatban megjegyezte: a Jobbik elvárja az új minisztertől, hogy megmentse a devizahiteleseket, mivel eddig érdemi intézkedések ezen a területen nem folytak. Fontos, hogy Varga felvegye a harcot a bankrendszer ellen, mely rátelepedett a reálgazdaságra, az egykulcsos adórendszer helyett pedig egy termeléstámogató adórendszert léptessen életbe.

Honfoglalás 2000 Egyesület...

A Jobbik követeléseit a kormányon belüli rotációval átszervezett MNB és minisztérium vélhetően nem fogja végrehajtani, a bizottsági ülés pedig meglehetősen érdektelenre sikeredett, a napot azonban megmentette a Honfoglalás 2000 Egyesület, mely számos közleménnyel bombázza a sajtót, ám színvonaltalanságuk okán ezek jobbára sehol sem kapnak felületet. Most egy '50-es éveket idéző közleménnyel próbáltak a Fidesz kedvében járni, ezt változtatás nélkül, szöveghűen közöljük.

A HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET KÖSZÖNTÖTTE MATOLCSY ELNÖK URAT A NEMZETI BANK ELŐTT – VÉGRE MAGYAR LESZ AZ MNB!

Köszöntjük Matolcsy Elnök Urat! – Végre magyar lesz az MNB! – ezek a feliratok voltak olvashatók a Honfoglalás 2000 Egyesület tagjainak tábláin ma délután, a Magyar Nemzeti Bank főbejárata előtt, miközben a Párbeszéd Magyarországért törpe formáció egy tagja sajtótájékoztatót tartott. A járókelők és az arra haladó lelassító autósok egyetértésüket, örömüket fejezték ki a felíratok láttán, és eredményes, jó munkát kívántak Matolcsy Elnök úrnak.

alfahir.hu - jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


Für Balázs
A Jobbik leszögezi: a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt évtizedekben nem a nemzetgazdasági, hanem elsősorban külső érdekeket
A hvg.hu szerdán közölte a Medián legfrissebb közvélemény-kutatását, eszerint a választani tudó biztos szavazók között m
Teltházas lakossági fórum Egerben
Azokból az ígéretekből, amelyeknek a Fidesz a kétharmados többségét köszönheti, semmi nem valósult meg – ezt Mirkóczki Á

Ajánlott cikkek

Szombaton hivatalosan kezdetét vette a 2019-es önkormányzati választási kampány.
Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 augusztus