Híreink

Nyilas az, aki megvédi a hazáját?

2013-03-02 08:50
-A +A

Leszögezzük: az értelmetlen és vandál pusztítást mi is elítéljük, annak megfékezését, a tettesek megbüntetését, illetve a további garázdaságok megelőzését szükségesnek tartjuk. Ugyanakkor elítéljük a klub és annak tulajdonosa, George F. Hemingway (eredeti nevén: Szabó György) cionista, a véleménynyilvánítás szabadságát ismét sárba tipró kijelentését is. Ne nevezzék nyilasnak és rasszistának azokat, akik hazájukat meg kívánják védeni a külföldi, akár izraeli felvásárlóktól is!

A Budapest Honvéd FC cionista érdekeknek megfelelni kívánó közleménye tökéletesen beleillik abba a sorozatba, mely az utóbbi hónapokban a sportot kedvelő magyar embereket sújtja. Ez a FIFA zárt kapus magyar-román vb-selejtezőt előíró határozatával kezdődött, mely döntést nem a hazánkban vendégeskedő izraeli válogatott, hanem három, a sporttól fényévekre álló zsidó szervezet nyomására hozták meg, ráadásul úgy, hogy az eljárást fél évvel a mérkőzés után indították. A sor a szolnoki kosárlabda-szurkolók megaláztatásával folytatódott, ahol – sajtóhírek szerint – az izraeli vendégcsapat biztonsági emberének utasítására tiltották ki egy magyar csapat mérkőzéséről a magyar zászlókat. Most pedig a Magyarország felvásárlását deklaráló izraeli államfőnek szóló, egyébként Petőfi Sándor által írt idézet miatt állítják pellengérre a szurkolókat.

E sorozatnak megálljt kell parancsolni! A Jobbik tiltakozik a szurkolói társadalom egészének folyamatos megbélyegzése, megaláztatása ellen. Mi akkor is a sportot szerető magyar emberek mellett fogunk lándzsát törni, ha e folyamat végén még azt tilos lesz skandálni, hogy „hajrá, magyarok!”

Jobbik Sportkabinet

Ajánlott cikkek

Szombaton hivatalosan kezdetét vette a 2019-es önkormányzati választási kampány.
Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 augusztus