Híreink

"Remegő kezekkel, remegő hangon"

2017-12-11 16:21
-A +A
 
Volner János hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elevenítette fel a Domokos Lászlóval lefolytatott vitájának a tanulságait. A Jobbik frakcióvezetője az Országgyűlés előtt, azonnali kérdés formájában kérdezte az Állami Számvevőszék elnökét, azonban arra továbbra sem derült fény, hogy mi alapján döntött a korábbi fideszes politikus által vezetett szervezet az ellenzéki párt 660 millió forintos megbírságolása mellett.
 
Volner János felidézte: Az ÁSZ szeptember 28-án délután küldött egy levelet arról, hogy másnap reggel megvizsgálná a Jobbik tárgyévi kiadásait, és következő nap úgy jelentek meg a legerősebb ellenzéki pártnál, hogy tudták, a gazdasági vezető nem tud jelen lenni. Ezután, délelőtt 10:12-kor az ÁSZ lezárta a saját elektronikus felületét, 3 nappal a törvényes határidő előtt, viszont személyesen sem voltak hajlandóak átvenni a Jobbiktól kért dokumentumokat.
A jobbikos politikus arra lett volna kíváncsi, hogy miért zárkóztak el, és mi alapján állapították meg a bírságot, hiszen az ÁSZ határozatában nincs semmiféle árkalkuláció.
 
Azonban a kérdés elhangzása után Domokos László megkerülte a kérdést „remegő kezekkel, remegő hangon el kezdett arról beszélni, hogy az ÁSZ mennyire elismert és mennyire független intézmény”. Az ÁSZ elnöke, mikor másodszorra szembesítette azzal Volner János, „hogy milyen törvénytelenségeket követett el” az általa vezetett szervezet, ismét nem válaszolt, csak visszakérdezett, „hogy megfenyegettem-e azzal, hogy elszámoltatjuk”.
 
„Én nem fenyegetek. Bejelentem az ÁSZ elnökének, minden fideszes politikusnak, és minden Fidesszel kollaboráló, törvényeket áthágó, bűncselekményeket elkövető ember részére”, hogy akinél törvénytelenséget tapasztalnak, azt a Jobbik-kormány 2018 tavasza után elszámoltatja, „és nem úgy, ahogy a rendszerváltás óta eddig történt, mi valódi elszámoltatást, valódii felelősségre vonást szeretnénk végrehajtani”.
 
A korrupciós-bűncselekményekért, a hivatali visszaélésekért, még a fideszes politikusoknak is vállalniuk kell a felelősséget – zárta le Volner János.
 
alfahir.hu - jobbik.hu
 

Ajánlott cikkek

A dorogi Jobbik továbbra is legfontosabb feladatának érzi az itt élő magyar emberek képviseletét.
A Jobbik saját sikereként értékeli a letelepedési kötvény konstrukciójának megszüntetését.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2018 június