Híreink

Ritka, de ilyen is van

2017-12-15 10:16
-A +A
Az Országgyűlésben képviselőcsoporttal rendelkező pártok között olyan példátlan összefogás jött létre, ami ritka a magyar belpolitikában - mondta Dúró Dóra, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának jobbikos elnöke csütörtökön a magyar sport ünnepnapjairól elfogadott ötpárti határozatról.
 
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban tartott sajtótájékoztatón a politikus úgy fogalmazott: "a sport összekovácsoló ereje győzedelmeskedni tudott a politika széthúzása felett is".
 
Hozzátette: ezzel a lépésükkel a pártok kinyilvánították a "sport életünkben betöltött szerepének fontosságát", elismerték a sport értékeit, egyben a jövő generáció iránti elkötelezettségükről is tanúbizonyságot tettek.
 
Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője kifejtette: a testi, lelki és szellemi egészség rendkívül fontos cél Magyarországon, s a kedden elfogadott országgyűlési határozat lehetővé teszi, hogy ezentúl méltó módon lehessen megünnepelni ezeket a jeles napokat.
 
"A Fidesz büszke a magyar sportolók közösségére, a parasportolók eredményeire" - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, aki szerint a sportolók ezentúl is számíthatnak a párt támogatására.
 
Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelentette: örül, hogy egy ilyen politikai törekvés részese lehet, mert a sport hősöket ad az országnak, az összetartozás élményét nyújtja, s ugyanakkor alázatra és kitartásra is nevel. Hozzátette: bízik benne, hogy a határozat olyan támaszt nyújt, hogy ezentúl méltó módon lehet megünnepelni a sport jeles napjait.
Földi László, a KDNP országgyűlési képviselője reméli, hogy ezek a napok nemcsak egyszerűen bekerülnek a naptárba, hanem tartalommal is meg fognak telni. 
 
Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke arra emlékeztetett, hogy a Magyar sport napját 2001 óta minden évben megtartják egy olyan sportverseny emlékére, amely 142 éve nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is az első volt. A sportvezető reményének adott hangot azzal összefüggésben, hogy a politikai pártok és a sportszervezetek között tapasztalt összefogás a jövőben is fennmarad. 
Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a Magyar diáksport napját már tizenegy éve mindig megtartják, sőt, magyar javaslatra Európa is átvette a kezdeményezést, s tavaly 26 ország 7000 iskolájában több mint kétmillió fiatal mozgott legalább két órát ezen a napon. Az elnök bízik abban, hogy a parlamenti határoznak köszönhetően idehaza is még több iskola kapcsolódik majd be a diáksport napi programokba.
 
Tapolczai Gergely, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke köszönetét fejezte ki, hogy a fogyatékos emberek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló törvényhez hasonlóan ez a parlamenti határozat is minden párt támogatását élvezi, s ezt szimbolikusnak nevezte. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemes magyar sport első Európa-bajnoki aranyérmét 1895-ben egy hallássérült korcsolyázó, Földváry Tibor nyerte és azt is kiemelte, hogy a nyári olimpia után az 1912-ben indult Siketlimpia a második legnagyobb múltú nagy nemzetközi sportesemény.
 
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: "az Országgyűlés döntése fényes bizonyítéka annak, hogy most már több van, ami összeköt bennünket, mint ami szétválaszt". Felidézte, hogy a magyar parasport immár 47 éves múltra tekint vissza, majd arról beszélt, hogy az MPB februárban ünnepli fennállása 20. évfordulóját, s az ebből az alkalomból sorra kerülő nagyszabású eseménysorozatra első alkalommal érkezik majd Magyarországra Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke.
Dúró Dóra az MTI kérdésére elmondta: korábban már született egy törvény a magyar sport napjáról, amely később rendeletté változott, majd a jogrendszer egyszerűsítése következtében véletlenül hatályon kívül helyezték. 
 
"Ezzel a korrekcióval a Magyar sport napja most újra visszakerül a jogrendszerbe, amiben egyszer már ott volt" - fűzte hozzá a kulturális bizottság elnöke.
 
Az Országgyűlés kedden 177 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el azt az ötpárti határozati javaslatot, amely a Magyar Athletikai Club által Budapesten 1875-ben megrendezett első szabadtéri sportverseny évfordulóját, május 6-át a Magyar sport napjává, a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Club 1970-ben történt megalakulásának napját, február 22-ét a Magyar parasport napjává, a Siketek Sportklub 1912-es alapítását, június 2-át a Magyar Siketsport napjává, szeptember utolsó péntekét pedig a Magyar diáksport napjává nyilvánítja.
 
alfahir.hu- jobbik.hu

Ajánlott cikkek

Tegnap a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Jobbik azon fellebbezését, mely szerint nem született a törvényes határidőn belül végeredmény Miskolc 1. számú választókerületében.
A Magyar Villamos Műveknek (MVM) ki kell adnia a Civil Összefogás Fórum (CÖF) 508 millió forintos támogatását érintő minden dokumentumot.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2018 április