Híreink

Se Férfiak 40, se P+R, de jó sok pénzt kap Rogán és Mészáros

2019-07-01 14:15
-A +A
 
A Férfiak 40 program, a budapesti P+R parkolók, a bérlakásprogram és a bentlakásos iskolák volt a Jobbik költségvetési módosító javaslatainak fókuszában. Bár a Fidesz és a kormányzat közös erővel mindet kukába hajította, megnéztük, az ellenzéki erő ezekre mekkora összeget szánt, és azt miből fedezte volna.
 
Ötszázötvennégy módosító indítványt nyújtott be a Jobbik a 2020-as költségvetési törvény tervezetéhez. A közelmúltban Potocskáné Kőrösi Anita és Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt két képviselője sajtótájékoztatón ismertette a legfontosabbakat. Mint mondták, a Budapest és környékére tervezett P+R parkolók, a bentlakásos iskolák, a szociális bérlakásprogram és a férfiak korhatár alatti nyugdíjazása, az úgynevezett Férfiak 40 program kiemelt jelentőségű volt a beadványok között.
 
Megnéztük, az egyes tervekre a költségvetés tekintetében legaktívabb párt mekkora összeget szánt, és azt milyen forrásból fedezné.
 
P+R parkolók az élhető fővárosért
 
Az ellenzéki párt több javaslatot is benyújtott a főváros környéki P+R parkolók fejlesztésére. Bencsik János az Országvédelmi Alap terhére 10 milliárd forintot csoportosítana át Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésén belül ilyen célra. Számításaik szerint
 
15-20 ezer P+R parkolóhely megépítése érzékelhető módon enyhítené Budapest és térsége közlekedési problémáit.
Módosító javaslatuk négy darab (Észak-Buda, Észak-Pest, Kelet-Pest, Dél-Pest) ezer férőhelyes parkolóház kialakítására teremtené meg a szükséges forrást.
 
Hasonló indítvánnyal élt az ugyancsak jobbikos Stummer János, aki Rogán Antal propagandaminisztériumának terhére csoportosított volna át 1 milliárd forintot a szemeretelepi vasútállomás melletti szabad területen egy P+R parkoló kialakítására, hogy a városi autóközlekedést használókat áttereljék a közösségi közlekedés igénybevételére.
 
Bentlakásos iskolák a társadalmi beilleszkedésért
 
Ugyancsak jobbikos módosító javaslat született a bentlakásos iskolák támogatása 1,6 milliárd forint értékben. Az ellenzéki erő ezt ugyancsak a kormányzati propagandára szánt csaknem 24 milliárd forint megnyirbálásával fedezné. A javaslat indoklása szerint a hátrányos helyzetű gyermekek felemelkedésének és a társadalomba való beilleszkedésének egyetlen megoldását a bentlakásos iskola intézménye jelentheti.
 
Mint írják, semmilyen más reformlépés nem fogja elősegíteni a társadalmi integrációt, mint ahogyan az eddigi kísérletek is hatás nélkül maradtak, sőt tovább romlott a helyzet. Úgy vélik, a bentlakásos iskola nemcsak oktatásra szolgál, hanem a differenciált oktatás biztosítása mellett egy szocializációs közeget is jelent a gyerekeknek, függetlenül attól, hogy milyen családi hátterük van. Javaslatunk célja – fogalmaznak a benyújtók –, hogy elindítsuk a bentlakásos iskolarendszer alapjait az egész országban, hogy elkerülhető legyen a családból való kiemelés.
 
Ander Balázs a Biztos Kezdet gyerekházak részére is 1 milliárd forint működési, valamint további 1 milliárd forint felhalmozási célú kiadást biztosított volna, ezt szintén a kormánypropagandából finanszírozta volna. Az előterjesztés indokolása szerint a Biztos Kezdet gyerekházak működése például jó mintája azon sikeres kezdeményezéseknek, ahol a beilleszkedés szempontjából kulcsfontosságú óvodáztatási helyzet javítása, a fogyatékos gyerekek korai fejlesztése, és az integrált koragyermekkora irányuló komplex munka kerülnek fókuszba.
 
Úgy vélte, az erre a célra eredetileg szánt költségvetési források kettőmilliárd forinttal történő növelése a szocializációs folyamatban megkerülhetetlen szülői szemléletformálás szempontjából is kiemelkedő jelentőségű lett volna.
 
Szociális bérlakásprogram a szülőföldön boldogulásért
 
Z. Kárpát Dániel indítványa a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített 110 milliárd forintból 40 milliárdot irányított volna át országos szociális bérlakásprogramra. Az előterjesztés indoklása szerint az elnéptelenedés oka az elvándorlás, aminek „legfontosabb faktora az elmaradt otthonteremtés”. Mint az előterjesztő írja, egyrészről már meglévő üresen álló ingatlanok megvásárlásával, illetve új lakások építésével valósulhatna meg. Ezzel a fiatalok lakáshoz juttatásán túl csökkenne a külföldi elvándorlás, növekedne a magyar építőipar és beszállítói piac forgalma, teljesítménye, sőt az országos közmunkaprogramot is tartalommal tölthetnék meg.
Az ugyancsak jobbikos Lukács László György az eleki elvándorlás megállítása érdekében nyújtott be hasonló tartalmú költségvetési módosító indítványt. A honatya úgy véli, „ezzel, ha nem is teljesen, de egy bizonyos szintig megállítható” lenne az Elekről elvándorló fiatalok számának növekedése. Lukács ugyancsak a kormánypropagandára szánt csak csaknem 24 milliárdból csípne le erre a célra 400 millió forintot.
 
Párttársa, Ander Balázs Barcson szeretne szintén szociális bérlakásokat építtetni, az indítvány indoklása szerint az albérleti piac kínálati szűkössége igen megnehezíti az önálló lakás vásárlásának lehetőségével élni nem tudó családok helyzetét, ezért kért volna Barcs számára 500 millió forintot. Ennek forrása a „soha meg nem térülő” Budapest–Belgrád vasút projektjének jövő évi költségvetési forrásaiból történt volna. A gigaberuházásban a Mészáros-cégcsoport is oroszlánrészt kap, erre pedig működési kiadásként 2020-ban az Orbán-kormány 2,3 milliárdot különített el.
 
Férfiak 40 program az unokákkal töltött, békés időskorért
 
Igazán jelentős költségvetési átcsoportosítással megoldható lett volna a „Férfiak 40” néven ismert régi jobbikos kezdeményezés. A párt azt szeretné elérni, hogy a hölgyek mellett a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak negyven év munkaviszony után, a párt számításai szerint ez 2020-ban 150 milliárd forintot igényelne. A benyújtott módosító javaslat biztosította volna is ezt az összeget a nyugdíjkasszában, forrásként pedig négy költségvetési sort jelölt meg:
 
- 10 milliárd forint a budavári építkezésekre elkülönített 11 milliárdból,
- 20 milliárd forint a Budapest–Belgrád vasútvonal felhalmozási kiadásaira elkülönített 61 milliárdból,
- 20 milliárd forint a kormánypropagandára elkülönített 24 milliárdból,
- 100 milliárd forint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített tartalékból.
 
A Parlament honlapján fellelhetők a módosító indítványokat tárgyaló bizottságok döntései is. Nem meglepő, de egyik előterjesztést sem támogatta sem a bizottságok fideszes többsége, sem a kormányzat.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

Nem támogattam Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság elnöki székébe.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 július