Híreink

Sneider: amit a kormány a magyar férfiakkal művel, az felér egy népirtással

2019-09-30 12:39
-A +A
 
Egy felmérés szerint a magyar társadalom 76 százaléka támogatja, hogy negyven ledolgozott év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek, ezzel a kérdéssel kötelessége foglalkozni a politikának – szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Sneider Tamás. 
 
A Jobbik elnöke emlékeztetett: az MSZP-kormány korábbi intézkedései, illetve a Fidesz által 2011-ben bevezetett változtatások eredményeképpen ma Magyarországon Európa egyik legrugalmatlanabb nyugdíjrendszere van érvényben. 
Ennek értelmében szinte kivétel nélkül minden magyar férfinak 65 éves koráig kell dolgoznia, még a rokkant nyugdíjba vonulás lehetőségét is jelentősen megnehezítették. A szolgálati nyugdíjakat, a korengedményes, korkedvezményes nyugállományba vonulás lehetőségét pedig eltörölték. Holott vannak olyan, jelentős fizikai megterheléssel járó munkakörök, amelyeket 55 vagy 60 évesen már egyszerűen nem lehet elvégezni –szögezte le.
 
Hozzátette: sajtótájékoztatójukat azért tartják egy tűzoltóság előtt, mert ez tipikusan egy ilyen hivatás. 
 
„Elképzelhetetlen, hogy hatvan éves tűzoltók pillanatok alatt felérjenek akár a huszonkettedik emeltre is."  - mutatott rá Sneider. 
 
Erre a tarthatatlan helyzetre válaszul követeli a Jobbik már 2014 óta, hogy a férfiak negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek. Hangsúlyozta: a magyar társadalom több mint háromnegyede megértette ennek szükségességét, így itt az ideje, hogy a kormány is belássa, hogy lépnie kell. 
 
 „Ki kell mondani: amit most a Fidesz művel a magyar lakossággal, a magyar férfiakkal, az gyakorlatilag egy népirtással ér fel"   - fogalmazott a politikus. Sneider szerint a kormány „halálba küldi” azokat a kőműveseket, mentősöket, rendőröket, tűzoltókat, katonákat, akik idősebb korukban már fizikálisan képtelenek ellátni feladataikat. 
 
A magyar férfiak közel 40 százaléka meg sem éri a nyugdíjkorhatárt, s, aki igen, azok közül is sokan csak pár évet tölthetnek pihenéssel  - mutatott rá. 
 
Megjegyezte:  a Jobbik által szorgalmazott rendszer Portugáliában és Horvátországban már működik, ezért hazudik a kormány, amikor azt állítja, hogy nincs európai példa erre. Sneider hozzátette: hamis az az érv is, amely a költségvetésre rótt túlságosan nagy terheket hangsúlyozza, hiszen valójában a Jobbik javaslata mindössze 160 milliárd forintból megvalósítható lenne. 
 
A politikus arra kéri a magyar választókat, októberben támogassák a Jobbikot, hogy minél nagyobb nyomást helyezhessenek a kormányra, hogy „ez az álom valóra válhasson."
 
Makai Tibor, nyugalmazott tűzoltó alezredes, a Jobbik nyugdíjas tagozatának elnöke jellemző példaként említette:  „Ha Önök a tizedik emeleten állnak a lángok között, elképzelhető, hogy három, 60 éves, 35 kilóval megterhelt embertől várhatnak csak segítséget.”
 
Hozzátette: amikor a fegyveres testületek, illetve a rendvédelmi dolgozók ezt a hivatást választották, számos alkotmányos alapjogukról – a szabad mozgás, vagy az egyesülés jogáról -  kénytelenek voltak részben lemondani, többek közt ennek kompenzálására kapták meg a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét. 
 
A Máltán hétfőn aláírt menekültelosztási egyezmény kapcsán az ellenzéki politikus kijelentette: a Jobbik bevándorlásellenes párt, így ellenzi a kötelező  elosztást is, mert az kedvezőtlen lehet Magyarország számára, ahová "így is százezres nagyságrendben telepít be gazdasági bevándorlókat a kormány”. 
 
alfahir.hu - jobbik.hu

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 december