Híreink

Szegény vagy? Az is maradsz!

2018-11-07 08:36
-A +A
 
A Jobbik valóban széles és erős középosztályt kíván teremteni az oktatás segítségével és nem a társadalom közötti szakadékokat mélyítené - mondta el kedden Brenner Kolomannal közösen tartott sajtótájékoztatóján Ander Balázs a parlament Kulturális Bizottságának jobbikos alelnöke.
 
„Szegény vagy? Az is maradsz! – ezt üzenik a Fidesz intézkedései, míg a Jobbik a társadalmi felemelkedés és a boldog élet feltételeként tekint az oktatásra” - kezdte Brenner Koloman, akit a párt napokban ülésező oktatási és kulturális kabinetének elnökévé választottak.
 
A politikus elmondta, hogy a Fidesz érték és szakmaiságot nélkülöző politikájának köszönhetően a Jobbik értelmiségi holdudvara egyre bővül. Az újjáalakult kulturális kabinet tagjai közt nem csak pedagógusok vagy egyetemi tanárok, de művészek, filmes szakemberek is helyet kaptak.
 
Ander Balázs úgy véli, hogy köszönettel tartoznak ezen munkatársaknak, hiszen annak ellenére is kiállnak és vállalják a kritikát, hogy tudatában vannak annak, hogy a rezsim elnyomja mindazokat, akik nem állnak be a sorba és szót emelnek a rendszer ellen. Éppen ők azok, akiknek nem pusztán fedőnév Klebelsberg Kuno, és a „polgári” és „nemzeti” szavak sem csupán üres jelzők.
 
„Az elmúlt több mint 8 év kormányzása alatt a Fidesz bebizonyította, hogy egzisztenciálisan kézben tartott, a propaganda által agymosott társadalmat kíván teremteni” – tette hozzá a képviselő, aki szerint egy olyan, valóban széles és erős középosztályt kellene létrehozni, amihez minden embernek elérhető távolságba kerül a csatlakozás lehetősége, nem csak holmi sci-fi marad a társadalmi felemelkedés gondolata. Ennek zálogaként az oktatást, kutatást és kultúrát emelte ki.
 
Brenner Koloman kitért a felsőoktatás helyzetére is és leszögezte, hogy míg a kormányzati intézkedésekből kitűnik, hogy az önfenntartó felsőoktatás felé vették az irányt, addig a Jobbik, mint szociális néppárt továbbra is kiáll mindazok érdekében, akik tehetségesek, de anyagilag nem tudják finanszírozni az oktatás költségeit.
 
„Ellenezzük, hogy a felsőoktatás csak egy jólétbe született társadalmi réteg kiváltsága legyen” - hangzott el.
 
A Jobbik egy olyan oktatási rendszerért fog dolgozni, ami a kasztszerűen megmerevedett társadalmon belüli válaszfalakat képes lesz lebontani.
 
A képviselők jelezték, hogy a párt újjáalakult kabinetei sorra üléseznek a következő hetekben. Legközelebb a Varga-Damm Andrea vezette honvédelmi, majd a volt parlamenti képviselő, Egyed Zsolt által elnökölt állatvédelmi kabinet ül össze.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

A város fideszes országgyűlési képviselője két hónapja nem válaszol a jobbikos politikus megkeresésére.
A Jobbik és több magánszemély is megelégelték Volner János hazudozásait, és beperlik a volt alelnököt.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2018 november