Híreink

Szexuális kényszerítés miatt is feljelenti Borkai Zsoltot a Jobbik

2019-10-09 08:18
-A +A
 
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészségnél feljelenti a botrányba keveredett fideszes győri polgármestert, Borkai Zsoltot.
 
A politikus álláspontja szerint több bűncselekménysorozat is megvalósult az ördög ügyvédje elnevezésű blogon megismert történetek, fényképek és videófelvételek alapján: a feljelentésében szexuális kényszerítés, hivatali visszaélés és kábítószer birtoklása szerepel. 
 
A jobbikos szóvivő elmondta, hogy a feljelentést már aláírta, és még ma postázza is. Szilágyi György egyben reményét fejezte ki, hogy az ügyészség kivizsgálja, történt-e visszaélés a Borkai-botrány során, hozzátéve: egy normális országban a nyomozást már az eddigi információk alapján meg kellett volna indítani. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendőrség sem vizsgálódott a fideszes szál után, amit viszont azzal magyarázott, hogy hazánk diktatúra felé halad. 
 
Szilágyi György egyébként a magyar politikatörténet legnagyobb szex- és drogbotrányának nevezte Borkai Zsolt esetét. Szerinte a felmerült korrupciót, közpénzlopást, hatalommal való visszaélést, prostitúciót és drogfogyasztást mindenkinek el kellene ítélnie, és ilyen embernek semmilyen szerepe sem lehet a közéletben - utalt arra Szilágyi György, hogy Borkai továbbra sem mondott le a jelöltségéről.
 
Az ellenzéki párt szóvivője leszögezte, Borkai Zsolt nemcsak politikusként, hanem családapaként is megbukott: feleségét is megszégyenítette, és további erkölcsi kérdéseket vet fel az is, hogy a fideszes polgármester a saját lányánál négy évvel fiatalabb prostituálttal "közösült" - tette hozzá.
 
A Fidesznek a botrány után vissza kellett volna hívnia Borkai Zsoltot a tisztségeiből, de ez elmaradt - hangsúlyozta Szilágyi György, aki ezt annak tudta be, hogy több száz fideszes kiskirály, illetve több ezer NER-lovag van, akik ugyanígy élnek.
 
"Ez a Fidesz igazi arca" - fogalmazott Szilágyi György. 
 
alfahir.hu - jobbik.hu

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Országjárásba kezd a Jobbik alelnöke, hogy megoldást találjon vidéki települések problémáira.
Felszólítja a kormányt a Jobbik arra, hogy tisztázza az uniós források szabálytalan felhasználása miatti százmilliárdos korrekció körülményeit.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019 november