Híreink

"Tisztességgel, becsületességgel"

2015-04-22 07:41
-A +A
Átvette megbízólevelét Veszprém megye 3-as választókerületének április 12-én megválasztott jobbikos országgyűlési képviselője, Rig Lajos kedden a tapolcai városházán.
Rig Lajos a mandátum átvétele után azt mondta: tisztességgel és becsületességgel fogja képviselni a választókerületben élőket. Úgy fogalmazott, ez a térség jobb sorsra érdemes, majd hozzátette, bízik abban, hogy a kampány során tett minden egyes ígérete megvalósítható.
 
A megbízólevél átadása előtt Kajtár György, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság elnöke ismertette a voksolás eredményét. Elmondta, a szavazásra jogosult 71 883 választópolgár közül 30 031-en vett részt az időközi választáson, amelyen 22 jelöltre lehetett szavazni.
   
A legtöbb voksot, 10 608 szavazatot (35,49 százalék) Rig Lajos, a Jobbik jelöltje szerezte. A második helyen 10 243 vokssal (34,27 százalék) Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje, a harmadikon 7830 vokssal (26,2 százalék) Pad Ferenc, az MSZP-DK-Magyar Szolidaritás Mozgalom jelöltje végzett, a negyedik 605 vokssal (2,02 százalék) Sallee Barbara, az LMP jelöltje lett. A többi jelölt mindegyike egy százalék alatti szavazatot kapott.
   
Ughy Jenőné, az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője arról adott tájékoztatást, hogy a választás napján a választókerület 60 településén 116 szavazókör működött, mindenütt rendben zajlott a voksolás. Hozzátette: az időközi választás eredménye az átjelentkezettek és a külképviseleteken szavazók voksainak megszámlálása után április 16-án vált véglegessé, majd április 19-én emelkedett jogerőre.
   
Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere úgy fogalmazott: előrelépett Tapolca, a városból közösség lett, amely megvédte alapvető érdekeit.  Maguk közül választottak valakit, aki úgy képviseli a térséget a parlamentben, hogy az egész város támogatását maga mögött tudja - tette hozzá. Most Rig Lajos a dárdánk hegye, és mi vagyunk az a kar, amely ezt a fegyvert előre küldi közösségünk érdekében" - fogalmazott Tapolca polgármestere.
 
alfahir.hu

 

Ajánlott cikkek

Háromszáz hektárig fizetné ki a gazdálkodóknak a földek után igényelhető területalapú támogatást a Jobbik.
A Jobbik nem szeretné, ha a tiszaújvárosi beruházáshoz hasonlóan vendégmunkásokat telepítenének be a Budapest alatti szénhidrogénmezők kitermeléséhez.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 augusztus