Képviselőink

Bencsik János

„Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.” (Kodály Zoltán)

 

 

Képek

Kedvenc könyvek

Életrajz

1985-ben születtem Békéscsabán. Az Andrássy Gyula Gimnáziumban érettségiztem magyar nyelv és irodalom tagozaton, emellett klasszikus gitár szakon végeztem a Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában. Tanulmányaimat 2004-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytattam, ahol előbb kommunikációelméleti, majd történész és történelemtanár diplomát szereztem.

Az egyetemen részt vettem a kari hallgatói érdekképviseletben mint a Művészételméleti és Médiakutatási Intézet képviselője, elnökségi tagként pedig a külhoni, hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő hallgatók esélyegyenlőségéért küzdöttem. 2006-2009 között több szakmai rendezvény főszervezője voltam (ELTE Állásbörze, Kárpát-medencei hallgatói önkormányzatok és diákszervezetek csereprogramja, MEDIA – Adásban a negyedik hatalmi ág c. országos vándorkonferencia). A civil szférát az egyetem elvégzése után sem hagytam el: 2015-2018 között a külhoni magyar fiatalokat támogató Magyar Szív - Magyar Szó Alapítvány kuratóriuma elnöke voltam.

2010-2013 között újságíróként dolgoztam az Alfahír elődjénél, a barikad.hu hírportálnál, emellett az Országgyűlés Hivatalában a Jobbik Frakció munkáját segítettem sajtóreferensként. 2013-2018 asszisztensi munkakörben vettem részt a frakció külhoni és külügyi munkájában.

A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak 2009 óta vagyok tagja, a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének alelnökeként én koordináltam Kárpát-medencei és nyugat-európai csoportjaink megalakítását. 2010-2015 között az Erzsébetvárosi Alapszervezet alelnöke voltam, 2016-ban a pesterzsébeti alapszervezet elnökké választott, egyúttal Budapest 16. számú egyéni választókerületének vezetését is átvettem. A 2018-as országgyűlési választáson itt indultam Pesterzsébet és Kispest kertvárosi részének képviselőjelöltjeként. 2019-ben a Jobbik listájáról bekerülve Szávay István mandátumát vettem át az Országgyűlésben

Nős vagyok, Emma lányunk 2013-ban, Zalán fiunk 2015-ben született. Jelenleg Budapest XI. kerületében, Albertfalván élünk. Feleségem és lányom katolikus vallású, fiam és jómagam az evangélikus hitet követjük.

Fő érdeklődési körömbe az egyetemes és magyar történelem, a kül- és nemzetpolitika, a szociológia, a kultúrantropológia, a filozófia és a pszichológia tartozik. Életemben meghatározó szerepet játszott az újságírás, a média világa és a nyilvánosság különböző színterei. Több különböző harcművészeti formát kipróbáltam, amelyek közül a kung fu szellemisége, spiritualitása fogott meg a leginkább. Gyermekkoromtól fogva sokat és szívesen olvasok, a sci-fi és fantasy világa a mai napig magával ragad, és hobbiként a barátaimmal évek óta játszunk ilyen tematikájú társasjátékokat, illetve szerepjátékokat.

Szeretek nyelveket tanulni és új kultúrákat megismerni. Egyetemi éveim alatt alapvizsgát tettem latinból, később felsőfokú nyelvvizsgát szereztem angolból és németből, nemrég pedig franciául kezdtem el tanulni. Szabadidőm legnagyobb részét igyekszem családommal tölteni, és gyerekeimnek átadni a mozgás, a zene és a játék szeretetét.

 

Javasolt hírek

Országos elnökség

Képviselőink

  • A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő, a Költségvetési bizottság tagja, a Gazdasági bizottság tagja
  • Magyar Zoltán
    országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottság alelnöke
  • A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja
  • országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság tagja
  • Z. Kárpát Dániel
    a Jobbik alelnöke, a Vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke
  • A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság tagja, a Kulturális bizottság alelnöke
  • országgyűlési képviselő, a Költségvetési és az Igazságügyi bizottság tagja, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke
  • országgyűlési képviselő, a Kulturális bizottság tagja, frakcióvezető-helyettes
  • Gyöngyösi Márton
    a Jobbik elnökhelyettese, EP képviselő
  • országgyűlési képviselő, a Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke
  • A Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő, a Jobbik frakcióvezetője
  • A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság alelnöke, frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés jegyzője
  • országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottság tagja
  • Balczó Zoltán
    országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja
  • országgyűlési képviselő, a Külügyi és a Nemzeti összetartozás bizottság tagja
  • Országgyűlési képviselő, az Igazságügyi bizottság alelnöke
  • országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja
  • Az Országgyűlés alelnöke
  • országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke
  • országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának alelnöke, a Jobbik Vas megyei elnöke
  • Szilágyi György
    A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottsága tagja, az Országgyűlés jegyzője, frakcióvezető-helyettes, a Jobbik szóvivője