Képviselőink

Hegedűs Lorántné

Alapvetések:

"De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!"

(Petőfi Sándor: Magyar vagyok)

"Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"

(Róm 8,31)

"Négyféle vezetőember lehet az ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón. Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad. Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít mindenképpen tékozol. Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik. Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul."

(Weöres: A teljesség felé)

Képek

Videók

Kedvenc könyvek

Életrajz

1970-ben született Budapesten. Szülei matematikusok, felmenői pedig jórészt református tanítók, lelkészek és orgonaépítők. Két testvére van, húga biológus, bátyja orvos. Férje Hegedűs Loránt református lelkész, három kislányuk van.

A Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezett építészmérnöki diplomát. Egyetemi évei alatt 2 szemesztert végzett az École d'Architecture de Strasbourg-on, valamint gyakorlaton vett részt az Université Libre de Bruxelles-en és a Universitá Politecnico di Torinon. A közigazgatási alapvizsgát 2001-ben tette le. 2006-ban pályázatírói és projektmenedzseri szakképzést kapott a Budapesti Kommunikációs Főiskolán. 2009-ben diplomázott – szintén a Műegyetemen – települési főépítészi szakmérnökként. Francia középfokú nyelvvizsgája van.

1994-től a Buváti Rt. munkatársaként dolgozott, 2000-től 2002-ig az Országgyűlési Hivatal köztisztviselőjeként.

1997-től 2006-ig a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottságának tagja, 2002-től Budakeszi város önkormányzati képviselője, 2006-tól a város egyik alpolgármestere. Építészként a református egyháznak végzett tervezői, mérnöki munkájára a legbüszkébb. 2010-től Óbánya község tervtanácsának tagja.

2009 tavaszán a Jobbik MMP tagja, valamint európai parlamenti képviselőjelöltje lett. 2009 őszétől pedig a párt Budapest V. kerületi szervezetének elnöke, valamint önkormányzati kabinetjének vezetője. A 2010-es országgyűlési képviselő-választáson Budapest 7. számú választókerületében indult a Jobbik jelöltjeként, mandátumot a párt országos listájának 11. helyéről szerzett.

Javasolt hírek

A kormány "fűkasza"-elvű létszámleépítése pusztán a közszolgálati dolgozók megfélemlítésére alkalmas.

Országos elnökség

Képviselőink

  • országgyűlési képviselő, a Nemzeti összetartozás bizottsága tagja, az Országgyűlés jegyzője, frakcióvezető-helyettes
  • országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság alelnöke, frakcióvezető-helyettes
  • Mirkóczki Ádám
    a Jobbik sajtószóvivője, országgyűlési képviselő, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke, az Országgyűlés jegyzője
  • országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság tagja
  • Szilágyi György
    országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottsága tagja, az Országgyűlés jegyzője, frakcióvezető-helyettes
  • Volner János
    a Jobbik alelnöke, frakcióvezető-helyettes, a Gazdasági bizottság tagja
  • országgyűlési képviselő, a Költségvetési és az Igazságügyi bizottság tagja
  • Dr. Staudt Gábor
    országgyűlési képviselő, az Igazságügyi bizottság alelnöke
  • Balczó Zoltán
    EP képviselő
  • Kepli Lajos
    országgyűlési képviselő, a Fenntartható fejlődés bizottság alelnöke
  • Dr. Apáti István
    országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke, az Igazságügyi és a Mezőgazdasági bizottság tagja
  • Hegedűs Lorántné
    A Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság alelnöke
  • a Jobbik elnöke, az Országgyűlés alelnöke
  • országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja,a Jobbik alelnöke
  • Gyöngyösi Márton
    országgyűlési képviselő, a Külügyi bizottság tagja, frakcióvezető, a Jobbik elnökhelyettese
  • országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja
  • országgyűlési képviselő, a Mentelmi bizottság tagja
  • Z. Kárpát Dániel
    a Jobbik alelnöke, a Vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke
  • országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja
  • országgyűlési képviselő, a Külügyi és a Nemzeti összetartozás bizottság tagja
  • Magyar Zoltán
    országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottság alelnöke
  • országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság tagja
  • A Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja
  • országgyűlési képviselő, a Kulturális bizottság tagja, frakcióvezető-helyettes, valamint a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke
  • a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő, az Európai Ügyek Bizottságának alelnöke
  • országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottság tagja

Javasolt videók