Tanévzáró családi nap a Havannán (videóval frissítve)

2012-06-28 09:18
-A +A

Az összefogás eredménye ismét bizonyított! Olyan helyeken is érdemes programot szervezni, ahol korábban betokosodott fellegvárai voltak a csillagokat is leígérő szocialista Jánuszoknak. Ismét sok jó ember, valamint helyi vállalkozók dolgoztak össze, aminek eredményeként június 16-án családi napot tartott a XVIII. kerületi Jobbik és helyi Ifjúsági Tagozata. A rendezvényt jelenlétével támogatta a Vitéz Prónay Pál Nemzeti Egylet.

Bőven megelégedtünk volna a szép idővel, de a Jóisten extrém idővel szolgált, ami rendkívüli megpróbáltatást állított, mind a szervezők, mind a fellépők és nem utolsó sorban a nagyérdeművel szemben. Már a hajnali órákban indult a készülődés futama, hogy időben minden gondosan a helyén legyen.

Tíz órai kezdettel a sátrakban különböző kreatív kézműves foglalkozások, arcfestés, valamint rovásírás emléklap készítésének lehetősége teljesen díjtalanul várt válogatás nélkül minden kicsit és nagyot.

Volt íjászat és a gyerekek felhőtlen örömének fokozására, óriási akadálypályás csúszda. Az apródoknak külön bébi légvár kis csúszdával. Volt szem-szájnak ingere, közben nagy örömünkre, szorgosan fogyott a Barikád és a Hazai Pálya friss kiadványa. Bár a rekkenő hőség kezdetben nehezen csalta elő a környéken ébredezőket, viszont délutánra, már nagyobb kedvre ébredt a Havanna.

Solymászok bemutatója hozta közelebb őseink életét, akik látványos műsoruk után mindvégig velünk maradtak. Sorra következtek a XVIII. kerületi Barantások, akik hagyományos magyar harcművészeti előadással bővítették és mélyítették ismereteinket a különböző harcmodorokkal kapcsolatban. Éles váltással fűszerezve következett, a TrixiáN párostól egy izgalmas versenytánc produkció, amiben a környék nevéhez autentikusan illeszkedve karibi ritmusok is csigázták a fantáziát.

A fellépők sorában a TÉBLÁB Alapfokú Táncművészeti Iskola Vadrózsa csoportja Dél-alföldi táncokkal paprikázta tovább a hangulatot. A fináléhoz érkezve a Kalapos Folk Band húzta a talpalávalót, akik mára már elengedhetetlen fellépői a kistérségi rendezvényeknek. A jó hangulat mindvégig kitartott, de nem lettünk elégedettek, további ötletek munkálkodnak bennünk, hogy tovább bővíthessük mindazokat a lehetőségeket, amiket az emberek méltán elvárhatnak tőlünk!

A rendezvényről készült további képek ide kattintva érhetőek el. 

További videók a rendezvényról...

Jobbik18 – TGJ

Ajánlott cikkek

Jogállamban a jog, Magyarországon Orbán oligarchái számítanak.
Folytatódni látszik az elmúlt évek gyakorlata Miskolcon.
A Jobbik felháborodással értesült arról, hogy Bóta József fideszes polgármester ingyen dolgoztatta diákjait saját éttermeiben.
A Jobbik adómentessé tenné a társaságok kivett nyereségét.
A Fideszes propaganda teljes erőbedobással hozzálátott a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik lejáratásához.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 november