Kondor Katalin kijelenti: nem állt kapcsolatban a kémelhárítással

2003-10-15 14:35
-A +A

[origo.hu - MNO]
Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke azt állította: nem állt kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal, azaz a kémelhárítással. A rádió elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy az összes róla készített dokumentumot közölte a Népszava, vagyis III/II-es tevékenységéről csak egy hivatal által megírt nyilvántartási lap tanúskodik, így nincs nyoma, hogy valaha is jelentett volna. Kondor Katalin közölte: titkosszolgálati nyilvántartásba vételéről ő nem is tudott - olvasható az origo.hu-n.

"A Történeti Levéltárban nem láttam se többet, se kevesebbet, mint ami a Népszavában megjelent" - mondta Kondor Katalin az [origo]-nak. Ezek szerint a nyilvántartásba vételéről szóló kartonon kívül más dokumentumot Kondor állítása szerint nem készítettek vele kapcsolatban a titkosszolgálat III/II-es főcsoportjánál. A Magyar Rádió elnöke már korábban elmondta, hogy ezeket a dokumentumokat korábban soha nem látta, így a nyilvántartásba vételéről szóló ívet sem, azok létezéséről mostanáig nem is tudott. "Nem álltam semmilyen kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal" - jelentette ki határozottan az [origo] kérdésére.

A Magyar Rádió elnökéről szeptember 25-i számában közölt egy dokumentumot a Népszava. A papír szerint Kondor a kémelhárítással foglalkozó III/II-es, titkos belügyi csoport alkalmazásában állt. A lap másnap kiegészített közlése szerint Kondornak Vári volt a fedőneve, és mintegy tíz éven keresztül szerepelt a III/II-es ügyosztály embereienek listáján. 2002 nyarán Medgyessy Péter miniszterelnökről derült ki, hogy ugyanennek a főcsoportnak volt titkos megbízottja. Akkor ezért az ellenzék a miniszterelnök lemondását követelte.

Kondor Katalin kezdettől tagadta a vádat. A róla szóló dokuemtumokat a múlt héten átszállították a Történeti Levéltárba, ahol elsőként személyesen tekinthetett beléjük. A papírokat hétfőn nézte meg a rádió elnöke. "Kondor Katalint nem érte meglepetés a levéltárban, hiszen az iratokat átadó bizottság elnöke már korábban elmondta a sajtónak, mit találtak" - mondta a rádió szóvivője hétfőn. Kedden az [origo]-nak ezt annyival egészítette ki, hogy a Népszavában megjelentekhez képest újdonságok nincsenek köztük. Ennek ellenére a papírokat egyelőre nem mutatja meg a nyilvánosságnak.

A titkosszolgálati nyilvántartásból származó papírokat két módon lehetne megismerni. Egyrészt Kondor Katalin megmutathatná őket. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy még szakértői vizsgálják a szövegeket, és ha ők végeznek ezzel a munkával, akkor várhatóan október végén nyilvánosságra hozza őket.

Akkor is nyilvánossá lehet tenni az ilyen típusú iratokat, ha azok közszereplőről szólnak. Arról az érintettnek kell nyilatkoznia, hogy közszereplőnek tekinti-e magát. Amenniyben azt mondja, hogy nem, akkor ez ellen bírósághoz lehet fordulni, ahol kimondhatják, hogy az illető mégis közszereplő, és akkor nyilvánosságra kerülnek az iratok.

Kondor eddig nem volt hajlandó megmondani, hogy közszereplőnek tekinti-e magát. Az [origo] erre vonatkozó kérdésére így válaszolt: "Ezt a törvény dönti el." Kondor közpénzen működő intézmény vezetőjeként valószínűleg közszereplőnek számít.

Arra a kérdésünkre, hogy mikor derülhet ki a teljes igazság a kémelhárító-váddal kapcsolatban, nevetve így fogalmazott: "Az igazság Magyarországon soha nem derül ki'' - írja az origo.hu.

Ajánlott cikkek

Háromszáz hektárig fizetné ki a gazdálkodóknak a földek után igényelhető területalapú támogatást a Jobbik.
A Jobbik nem szeretné, ha a tiszaújvárosi beruházáshoz hasonlóan vendégmunkásokat telepítenének be a Budapest alatti szénhidrogénmezők kitermeléséhez.
„Mi várunk” program néven három lábon álló javaslatcsomagot dolgozott ki a Jobbik annak érdekében, hogy megállítsák az albérleti díjak további emelkedését.
Az elmúlt hetekben újabb megdöbbentő eseteknek lehettünk tanúi, melyek teljesen jogosan okoztak közfelháborodást.
2016-ban 23 ezer, 2017-ben 36 ezer, míg 2018-ban már majdnem 50 ezer bevándorló érkezett az országba.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 augusztus