Csengőfrász a MÁV-nál?

2012-10-16 16:47
-A +A

Az ötvenes évek után újra megjelent a csengőfrász, csak most nem az ÁVH-tól, hanem a felmondó levéltől retteghetünk – mondta el Korondi Miklós lapunknak adott interjújában.

A Rákosi korszakban a kommunista totális diktatúra, terrorizmus idején, ami tágabb értelemben 1945-1956 között volt, szűkebben 1947-től a kékcédulás választások után 1953-ig, Sztálin haláláig. 1956-ig az Államvédelmi Hatóság bőrkabátos emberei hajnalban váratlanul becsöngettek a családokhoz és elhurcolták, vagy kitelepítették őket. Sokan voltak, akik egy ilyen akció után sohasem kerültek elő.

A Jobbik politikusa szerint az elmúlt hetekben a MÁV-START Zrt- nél is beindult a második Rákosi korszak, amelyről még nem tudni, hogy kinek a nevével fog bevonulni a magyar vasút történetébe.

A fülkeforradalmi kormány a már jól bevált módszerrel teszi tönkre ezt az ágazatot is, hasonlóképen a MÁV Cargo kivéreztetéséhez és idegen kézbe történő átjátszásához.

Ez a kormány sem különb az elődjénél, hiszen teljesen mindegy, hogy vasúti mellékvonal bezárásának vagy járatritkításnak nevezik a műveletet, a végeredmény ugyanaz: a vasút kivéreztetése és a vidék halála – mondta a politikus.

A legaktuálisabb kérdés a csengőfrász, mivel bármikor megszólalhat a telefon, és a főnök közli, hogy ki vagy rúgva. Az elmúlt hetekben 23 szakmai vezetői munkakörre hirdettek meg pályázatot a MÁV –START Zrt-nél – véli a képviselő.

Hogy a meghirdetett munkakört betöltők között található hosszú szakmai múlttal rendelkező, védett korú szakember, családfenntartó anyuka, a Munka Törvénykönyve szerinti védettséggel bíró kismama mit számít, a hatalom mindent megtehet! Hogy kiknek kell a sok pozíció, majd kiderül! Megjegyzem: a MÁV fölé kormánybiztos van kinevezve Dr. Fónagy János személyében – tette hozzá a képviselő.

barikad.hu

Ajánlott cikkek

Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.
Ismét kiderült, hogy hazudtak.
Nem támogattam Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság elnöki székébe.
A lemaradt bérekről az Országos Bírói Tanács tavaly decemberben közleményt adott ki.
Ma elhagyhatta a börtönt H. Dezső, az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 július