Rendőrségi jogsértések a Horthy-emlékmeneten (képekkel)

2009-12-01 18:20
-A +A

Kalmár Tamás alezredes volt a parancsnokKalmár Tamás alezredes volt a parancsnokA rendőrség a Horthy Miklós kormányzó bevonulásának 90. évfordulója alkalmából a Jobbik által rendezett emlékmeneten - előzetes ígéretét is megszegve - megsértette az egyesülési jogukkal élni kívánó állampolgárok alapvető jogait, és számos jogsértést követett el a rendezvény résztvevőivel szemben.

A 2009. november 22-ére szervezett rendezvény a Kosztolányi Dezső térről emlékmenet megindulásával vette kezdetét. A rendezvény megtartását a gyülekezési törvény rendelkezései alapján a Jobbik a rendőrségen előzetesen bejelentette, ahol azt tudomásul vették. A rendőrség és a Jobbik közötti egyeztetésen megállapodás született arról, hogy a rendezvényen megjelenő gárdistákat – ha azok nem alakzatban vonulnak – a rendőrség semmilyen módon nem zaklatja, nem kezdi tömeges igazoltatásukat és előállításukat.

A menet elindulását követően azonban a rendőrök - a megállapodást azonnal felrúgva - a rendezvényen részt vevők egy csoportját a többiektől sorfallal zárták el, így megakadályozták a békés továbbvonulást. E tevékenységével a rendőrség korlátozta e személyeket a szabad mozgáshoz való alapvető joguk, továbbá a gyülekezési joguk gyakorlásában. A rendőrség megsértette az Alkotmány és a gyülekezési törvény rendelkezéseit azzal is, hogy a lezárt csoport helyszínről való távozását lehetetlenné tette.

A rendőrök egy részének ruházatán azonosító szám nem volt látható, többen közülük csuklyát viseltek, amely cselekmények a rendőrségi törvény előírásaiba és a rendőrség szolgálati szabályzatába ütköznek.

A rendőrség az igazoltatások során az adatokat az adatvédelmi törvénybe ütköző módon, készletező jellegű adatgyűjtés keretében, mindenfajta valós indok nélkül rögzítette. Számos esetben elkérték az igazoltatott személyek lakcímkártyáját is, amire a rendőrségi törvény alapján nem lett volna lehetőségük. Az igazoltatott személyek részére zsaroló módon felajánlották, hogy szabadon távozhatnak, ha ruházatuk egyes darabjait hajlandóak levenni. Előfordult az is, hogy a jogi képviselőt a helyszínen fizikailag, durva lökdöséssel megakadályozták abban, hogy az előállított ügyfelét képviselje. A résztvevők közül több személyt előállítottak olyan indokkal, hogy ők bűncselekményt vagy szabálysértést követtek el, arról azonban, hogy milyen cselekményekről van szó, kérésre sem adtak felvilágosítást. A helyszínbiztosítás parancsnoka senkivel nem volt hajlandó egyeztetni a folyamatos rendőri jogsértésekről, azt azonban elismerte, hogy több rendőr nem viselt azonosító számot a ruházatán.

A Jobbik Jogsegély Szolgálata és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat az előállítottak részére minden esetben ügyvédi képviseletet biztosított. A rendőri jogsértésekről számos videofelvétel készült, a rendőrök által megvalósított jogellenes cselekményeket tanúk százai fogják a már megindított eljárásokban igazolni.

A politikai megrendelésre hozott elmarasztaló rendőrségi határozatokkal szemben a bíróságok már több olyan döntést is hoztak, amelyek a rendőrségi koncepciós határozatokat hatályon kívül helyezték. Ezekben az ügyekben a jogellenesen előállított és megbírságolt személyek az őket ért jogsértések miatt kártérítési pereket fognak indítani.

{B}Jobbik Jogi Kabinetje és Jogsegély Szolgálata{/B}

Ajánlott cikkek

Ander felidézte azt a számos botrányt, ami a kormányzat köznevelési intézmények vezetőinek kinevezési gyakorlatát övezte.
Parlamenti eseti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a dunai hajóbaleset ügyében a Jobbik.
„Handó Tünde tevékenysége gyengíti a bírósági rendszerbe vetett bizalmat”
"Sikerült a város érdekeit szem előtt tartva az ellentétes politikai nézeteket háttérbe szorítani"
A Jobbik szerint százmilliárdokat hagy az Orbán-kormány kiemelni a magyar költségvetésből.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019 június