A nagy színjáték

2003-07-20 00:12
-A +A

A függöny felgördül, üresen leng a trapéz, átfestett maszkok kerülnek helyükre. Por lepi a manézst, mozdulatlan minden, néma a közönség. Valami elromlott, elszakadt, fennakadt hang és mozdulat. Hajolj hát közel ehhez a szánalmas közéleti elithez, hogy sorsdöntő jeleket láss! Nézd közelről a szétesés megállíthatatlan agóniáját, megroggyant gerincet, ezt a felülről megkonstruált poszt-kádári státus-quot.

Érintsd meg a romlás bűnös virágait! Szétbomlik minden, nincs már párbeszéd, szétfoszlott a kohézió, nincs átjárás nyertesek és vesztesek között. Szédítő a helybenjárás, a semmittevés, a narcisztikus magamutogatás. Nőttön nő a bábeli hangzavar, pedig csend van, súlyos csend.
Odafönn a rendszer megváltoztatásáról beszélnek, ebben tökéletes a harmónia, ennek sulykolása létérdekük. Mi mást mondhatnának, pedig hazudnak most is szemérmetlenül. Tömbösödik a két oldal, egységesít, megvezet és ellenőriz, közben irtózatos erővel ismét atomizál. Szervezett paparazzók járják a vidéket, kontrollálnak mindent, gyűjtik az adatokat, fel és lejárató kampányokat organizálnak .Tombol az érdektelenség, régi-új arcokkal, divatjamúlt struktúrákkal, verbális radikalizmussal igyekeznek a változatlanságot fenntartani. Két monolitikus tömb egymás mellett, egymás kiegészítői, egymás eltartói, a prostitúció sziámi ikre. Akár a gazdatest két oldala, nem zavarja őket a jobb és bal. Egy gyökerű és két arcú ez a felkínálkozó irány, mely néha pólusváltást hajt végre. A konfliktusok elkerülése, a hanyatlás elodázása, a látszat és csakis a látszat az, amely motiválja. A hatalom érintetlen. Az egyik kisembertől jut el a globális nagytőkéig, a másik fordítva játssza ugyanezt. Az egyik a szociális alapú szolidaritást, a másik a keresztényszociális összetartozást szimbolizálja és kommunikálja. Kár, hogy a szép elveket orránál fogva vezeti a kiüresedett liberalizmus. Mindkettő paravánnak, egyfajta álcának használja a demokráciát. Alapkérdések már nem tematizálhatók. Ez az új rend, a mesterséges megtermékenyítés hibridje, életképtelen klónozás. A halvaszületett élet. Az intézményesített kiüresedés és sivárság demokratikus deficitje. Nincs idő és akarat a szerves politikai fejlődés létráját végigjárni. Mutáns létére és voltára jól utal a cinizmus, amellyel a kétkedést fogadták. (Antall még azt vágta a nép képébe:"Tetszettek volna forradalmat csinálni!", Horn pufajkás- egyszerűséggel azt, hogy "Na és?" Orbán azt találta mondani: "Abból főzök, amim van!", és végül Medgyessy már azt sem szégyelte, hogy KGB-s ügynökként hazája érdekében dolgozott.) A morális, jogi, politikai válságokra nem reagál a társadalom. Nem érzékeli az önfeladást. Mindenkit összeköt a vállalhatatlan múlt és a múlt vállalása, az áramvonalasított kasztrendszer. Alvajárók álomvilága ez, hol senki sem meri átlépni a Rubikont. Senki sem meri szétfeszíteni a hazugságok, paktumok, önáltatások nagy összefüggéseit. Nem szabadulhat saját fogságából ez a hazugságokra épülő rendszer.
Nem kell már a régi hang, megszólíthatatlan vele az apatikus társadalom. Ez a zsákutcás történelem a nagy szétesés és átmentés időszakában kezdődött, hol folytatódott minden, hogy tervszerűen megkomponálták a jövőt. Formális és informális csatornákon keresztül átprogramozták a bukottnak hitt rendszert, humanizálták és modernizálták, többszólamúvá szélesítették. A mesterséges megtermékenyítéshez csak alantas paktum kellett, titkos és szolgálati módszer. Felgyorsított ütemben kialakították és levezényelték a társadalmi háttér és felhatalmazás nélküli politikai intézményeket, és ebben a műanyag-demokráciában kerekasztalhoz ültették a kiváltságos kiválasztottakat, ahol szétosztották egymás között a feldarabolt állampártot. Terítékre került a konc, a szétzilált nemzet, a nemzetbiztonsági kockázat, KGB-s, CIA-s segédlettel. Megteremtették a virtuális ellenzék után a látszólagos többpártrendszer kezdetleges struktúráit, hogy gátlástalanul elfoglalhassanak mindent, ellepjék a gazdatestet. Brókerarcú érdekek fennhatósága alatt állunk, önkiszolgáljuk saját magunk, feléljük jövőnk.
A látszólagosan összefeszülő erők gyorsan megegyeztek az egymást váltogató, rotációs hatalomgyakorlásban, de nem különböztek más területeken sem. Önző, haszonelvű, a gazdasági prioritást és profitot törvénytelenül, az átláthatatlan pártfinanszírozás során felhalmozó tevékenységük ugyancsak egybemosta őket. Rövid idő alatt teljesen egybeolvadt a diktatúra öröksége az "antalli örökséggel". A szimbiózis "racionalizálta" és "pacifikálta" a közéletet, megteremtette a módszer- és gengszterváltás ideológiai és gazdasági alapjait. A felállított "díszlet-pártok" már csak önmagukat és korrupciós gazdasági holdudvarukat képviselték, de megélhetésük és kiváltságaik érdekében könnyedég feláldoztak még valamit, a magyar szuverenitást. A darabjaira omlott szovjet-típusú szemétdombot azonnal, minden kétkedés nélkül áttolták az amerikai befolyási övezet irányába. Ez az elit kollektíven hazát árult. Közös történelmi bűnük, hogy önként feladták 1848 és 1956 alapvető szellemi örökségét, kiárusították a nemzeti összefogás és felemelkedés szimbólumait, meghamisították a tradíciót, felszámolták a kulturális indentitást. Jeszenszky, Kovács és Martonyi között a szolgalelkű önfeladás tekintetében nincs szemernyi különbség sem, legfeljebb anynyi, hogy ki, mikor és milyen társasággal járult audenciára az amerikai nagykövetség rezidenciájára. Magyarország kézivezérelt ország volt és maradt, melyet egy felelősség nélküli háttérdiplomácia és háttérgazdaság irányít. Végvárakba szorultunk a rablólovagok elől, omlanak falaink.
De eladtak mást is, nem csak a spirituális értékeket. Az Ószövetség nem csak az Újszövetséget falta fel, hanem a kézzelfogható matériát is. Eladták a nemzeti stratégiai tulajdont, zseb-privatizálták az 56-os Munkástanácsok hatalom- és érdekérvényesítő, tulajdonformáló képességét, spontán privatizációval eltüntették a tulajdon igazi részvényeseit. Nem kellett ez a harmadik út, melyet kokárdák öveztek. Tudatosan egy kézben koncentrálták a vagyonelosztás rendszereit, tudatosan szétrombolták a munkavállalói érdekképviseletet, kiszorítva abból a kommunizmus és az átmenet szerencsétlen veszteseit. Miután sikerült legitimizálni a régi nomenklatura haszonélvezőit, a hálás régiek teret nyitottak az "új éheseknek". Az apák és keresztapák odaengedték asztalukhoz tékozló, falánk és mohó fiaikat. Megszületett egy új egyezség, a forintosított elvtelenség hierarchiája. Önmagához aljasította, szétkorrumpálta a frissen átalakított közéletet, tovább hagyta élni Kádár "zsebhorizontú" népét, vérfrissítést kapott a kirekesztő "kaparj- kurta" bolsevista gondolkozás. Hagyta, hogy a nép választások során büntessen, hogy kielégüljön, mintha ő lenne a felség. Pedig csak átvert cseléd lett, mazochista, kiben csak a tehetetlen önsajnálat növekedett. A diktatúra nem falta fel gyermekeit, inkább helyzetbe hozta őket, ahol a hála politikai kategória lett. Már sem a múlt, sem a jövő, sem az EU, sem az egypólusú globális világ, sem a háború, sem a megkonstruált béke kérdésében nem különböznek egymástól. Saját, közös érdekeik összekovácsolják őket, bármit kommunikáljanak is a felszínen, az színes kaleidoszkóp csupán. A köztársaság álságos rendje öszszeboronálja őket. Folytatói annak a kártékony értelmiségi árulásnak, amely a francia forradalommal kezdődött, s amely legfeljebb rövid történelmi fellángolásokban képviselte csak saját nemzete érdekeit.
A megteremtett látszat-demokrácia most vészesen erodálódik.
Elvesztették maradék hitelüket, kiábrándították szavazóikat. Most inkább összebújnak, erősíteni kívánják kivételezett és domináns hatalmi pozícióikat, inkább véd- és dacszövetséget alkotnak, mintsem teret biztosítsanak az öneszmélő társadalomnak. Önleleplező cirkuszoknak tapsol a publikum, megharcol az odavetett száraz kenyérért. És közben lassan, óvatosan elölik a szabadversenyes érdekképviseletet, a nemzeti eszmék szabad áramlását, inkább mindent integrálni és ellenőrizni akarnak önmaguk keretein belül, semmint nyíltan konfrontálódni az új, alulról jövő kihívásokkal. Magatartása okán ez a szisztéma ön- és nemzetfelszámoló, tudatosan megfojtja az intellektust és a kritikát, nem elemez és szembesít, nem néz önmaga vállalhatatlan arcába. Ez a rendszer csak önnön tehetségtelenségét teremtheti újjá, belső ösztöneinél fogva megváltozhatatlan. Ebben a tragikus folyamatban ellenségként tekint minden alternatív, spontán, önszerveződő társadalmi kezdeményezésre. Szövetséget ajánl, de csak betagozódó alattvalókra van szüksége. Szétbontja az erőt ahelyett, hogy egy új társadalmi vérszerződésben egységesítené. A kasztok közötti szakadék növekedése közös felelőssége a hatalomgyakorlóknak, itt nem lehet a jobb-és baloldal színfalai mögé elbújni. Az elit (ha van értelme egyáltalán ezt a szót használni), tudatosan elzárja tudás, a pénz, az információ és a kapcsolatrendszere útjait, új feudalizmust épít, széttagolja és felszámolja a társadalom belső, egészséges mobilitását. Konzerválja és életben tartja azt a hallgatólagosan, félelmekkel terhelt rendet, amelyet a múltból örökölt. És lassan, kiszámítható hidegleléssel ellenségévé válik számára saját talajvesztett társadalma. A konzumálódott közéletet már csak a bóvli érdekli, hol négykézlábra ereszkednek szereplői, kik naponta alulmúlják az alulmúlhatatlant. Itt már az uralom is átalakul élősködéssé, kitartott páriaként kiszipolyoznak, becsatornáznak minden kitörést. Ez a hatalom csupán eljátsza a demokráciát, pedig megszálló csupán, idegen érdekek kiszolgálója.
Mert nem véletlenül lett ez az ország a térség legglobalizáltabb társadalma. Kísérleti egerek vagyunk most is, akárcsak a gulagok szocializmusában vagy a nemzet-privatizáció során. Álságosan kísérleteznek velünk, feszítik a húrt, provokálnak demokratikusan hazudott körülmények között. Megvalósult a parlamentális kreatúra, melyből csak tudatosan vállalt társadalmi konfliktusok árán lehet kiszakadni. De ez most úgy tűnik felvállalhatatlan, nincs kreatív szervező erő. Az alulról érkező jó szándékot, átalakítási kézséget, reformokat is egységbontásnak állítják be, holott nem más ez, mint a kommunista múlt tradícióinak, összefonódásainak és manipulációinak a széleskörű lebontására tett halovány kísérlet. Még ebben sem érdekelt egyik mesterségesen létrehozott erő és irányzat sem. Ki mer beszélni itt ma már forradalomról? Ma már a gondolati erőszakot is bünteti, legalábbis az egyik militáns kisebbség. Szegény Orwell, megvalósul rémálmod! Lenyomni, korlátozni, megosztani kell a társadalmat. Piacosítani, ahol az önbecsülés, a hazafiság, a közösségért érzett felelősség nem eladható árú többé. És ez az a pont, ahol valami megváltozott. A szellem végérvényesen kiszabadult a palackból! Az érzelmek mintha szembe menetelnének a "józan" racionalizmussal.
Megjelent egy új dinamikus önszerveződő erő, amelyet már nem lehet bekötni, asszimilálni és kisajátítani rég elavult, centralizált szervezeti sablonok közé. Új forma, új radikális tartalom kell ennek a csalódott, kiábrándult embernek. Érdekes, hogy a váratlanul feleszmélt alattvaló ismét destrukcióval, tudatos passzivitással, NEM szavazatokkal állja útját a további kíméletlen rombolásnak. Akárcsak a régi diktatúra idején (hiszen a lényeg mit sem változott!), most is ellenállással válaszol a kihívásra. Még nem találta meg a konstruktivitás közösségi szellemét, még hiányzik a hiteles karizma, mely új utakra, új kitörési irányokba vezetné, de már alkalomadtán működik egészséges ösztöne. Ez az új erő nem elismételt, elhazudott rendszer- és elitváltást akar, nem újabb osztozkodást, konc körüli marakodást, hanem valóságos politikai képviseletet, a nemzetállam valódi szolgálata mentén. Egy végérvényes szakítást a múlttal, az elszabotált lehetőségekkel. Átlátható, tiszta alapokra építkező, teljes-körű rendszerváltást akar, visszatérve a múlt vállalható tradícióihoz. Helyzetbe hozott többséget kíván, esélyt adva a reménytelen veszteseknek. Nem korrekciót, nem újabb háttéralkut, nem képmutató belső megújulást, hanem gyökeresen mást, jobbat akar. Igazságosabbat annál, mint amiben eddig élt, mint ami eddig megnyomorította és kiszolgáltatta. Teret kér és követel magának végre a feleszmélt civil társadalom. Sajnos már nem sok esélye van. Ha elmulasztja történelmi küldetését, végleg összezárul felette a szellemi és gazdasági gyarmatosítás érdekrendszere. Ehhez azonban szükséges az a felismerés, hogy az igazi konfliktus nem kormányai és ellenzéke között, hanem az áruló politikai elit és a kárvallott milliók között feszül. Ezt a súlyos és összetett válságot már nem lehet megoldani idejétmúlt jobb- és balközepes polgári maszlaggal, mert itt már a gazdasági csodák lehetősége is tovatűnt. Már nem lehet túlélésre játszani, már nem elég nagynak látszani, erőt kell mutatni! Tudatosan vállalt erő kell ahhoz, hogy elrúgjuk magunkat az örvénylő iszap legaljáról.
Elmúlt, végleg elmúlt a távoli kommunisztikus illúziók ideje, az ígérgetések és keresztény köntösbe bújtatott liberális messiások korszaka. A színdarab a végéhez közelít, elfogynak a nézők, kihátrálnak a felcicomázott manézsból. Odafönn már üresen leng a trapéz, a gyáváknak túl merész a magasság. A súgólyukban idegen nyelvet használnak. Cirkusz ez vagy színház? Senki sem tudhatja. Hamlet nem választhat lét és nemlét között, mert a függöny lassan összezár. Várunk egy JOBBIK előadásra, nem hátrálhatunk meg a valóságos változások előtt.

Molnár Tamás

Ajánlott cikkek

Nem támogattam Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság elnöki székébe.
A lemaradt bérekről az Országos Bírói Tanács tavaly decemberben közleményt adott ki.
Ma elhagyhatta a börtönt H. Dezső, az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja.
Csak tavaly több mint 41 ezer tonna külföldi szennyvíziszap került a magyar földbe
Vizi E. Szilveszter ne asszisztáljon a kormány tudományellenes tragédiájához!

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 július