Miért nincs megoldás a drogkérdésre?

2003-07-03 16:22
-A +A

Pusztába kiáltott szóáradat a kábítószer elleni küzdelemért

Mostanában ismét a politika és a társadalmi érdeklődés fókuszába került a drogkérdés. Az egyik olyan sarkalatos probléma, amely bárhol tűnik fel a világban, mindig óriási port kavar. Ha éppen szigorítanak az ellene való harc eszközein, akkor azért, ha éppen finomítanak, akkor pedig azért. Többszereplős játék, ahol egybemosódik bűnös és áldozat, fogyasztó és terjesztő, érv és ellenérv. Nehéz igazságot tenni, mert bárhol is nézünk körül a világban, habár harcolnak ellene különféle módon és intenzitással, mégis mindenhol jelen van. Sőt egyre erősödik, terjed, pusztít. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jövő közéleti gócpontjai közül a kábítószer a legveszélyesebb öt probléma egyike. Ezért tartom nagyon elkeserítőnek, ami ezzel kapcsolatban ma Magyarországon folyik. Pro és kontra.

A drogkérdés súlyos társadalmi válságjelenség. Megoldása lehetetlennek tűnik, de még ha ki is irtanánk a szereket, csak a tünetet kezelnénk. Az okok jóval mélyebben rejlenek, jóval nehezebben közelíthetőek meg, a megoldás keresése ezért kevesebb politikust is vonz. Sajnos ma a drogkérdés pártpolitikai vitává silányult. A pártok azzá tették. Egyik is, másik is a saját szájíze szerint közelíti meg, próbálnak pózolni és tetszelegni saját szavazóiknak, miközben a valódi küzdelem elsikkad. A hosszantartó, meddő vita eredménye csupán egyik, vagy másik politikai erő népszerűségi indexének változása. Attól függően, hogy a társadalmi vélekedés épp kinek kedvez. A szigorítónak, legalábbis a magát annak valónak, vagy az enyhítőnek, netán legalizálónak. A kisstílű perpatvar során az igazi kérdések és problémák a háttérben maradnak, a szőnyeg alá söprődnek. Közös megegyezéssel.

A mostani vita tárgya, legyen-e enyhébb a büntetőjog a kábítószerrel kapcsolatos ügyekben, vagy nem? A politikusok drámai arccal tartják meg szónoklataikat, egyik is, másik is a pár év múlva várható drogkatasztrófa lehetőségével riogat. Úgy tüntetve fel a büntetőjogi szigorítás és enyhítés dilemmáját, mintha ezen múlna a kábítószer elleni küzdelem. A félreértések elkerülése végett, én magam a szigorú törvények híve vagyok. A drogkérdésben is a null-toleranciát preferálom. Azonban be kell látnunk, a büntetőjog valójában nincs hatással a drog társadalmi előretörésének megállításában, illetve gyorsításában. Legalábbis nem egyedüli pillér a szigor a kábítószer elleni küzdelemben. Az csak a magyar parlamentarizmus és a demokrácia alacsony nívóját mutatja, hogy ez a bonyolult, főképp szakmai érvek alapján folytatható vita bennrekedt az Országházban, és nincs egyáltalán szakmailag kiérlelt alternatíva a kábítószer elleni küzdelemre. Szakmai vélemények ugyan vannak, de ezek közül csak az SZDSZ holdudvarába tartozó intézetek, egyesületek kapnak publicitást. Róluk pedig nagyon jól tudjuk, mit képviselnek.

A drog elleni küzdelmet tehát csak a büntetőjogra szűkíteni öngyilkosság. Persze politikusaink köréből hallunk megnyugtató vélekedéseket a megelőzésről, a prevencióról és a rehabilitációról, a másik két pillérről is. De ezek valójában üres szavak. Talán érdemes volna megvizsgálni, hogy mi van a háttérben. Prevenció gyanánt semmi érdemleges nem történik. Az, hogy évente, félévente egyszer tartanak egy felvilágosítást az osztályfőnöki óra keretében, amelyet a gyerekek végignevetgélnek általában, annak nem sok értelme van. Vagy, ha van is, mert ne becsüljük le a keveset, de semmiképp sem jelent prevenciót. A széles parlamenti konszenzussal 2000-ben elfogadott Nemzeti Drogstratégia ugyan nagyon szép dolgokat mond és irányoz elő ezen a területen, de félő, hogy sorsa hasonlatos lesz a többi ilyen dokumentuméhoz. Falra hányt borsóként porosodik az idők végezetéig. A rehabilitáció területén még tragikusabb a helyzet. A pszichiátriai osztályok teljesen alkalmatlanok a kábítószer áldozatainak kezelésére. Valódi rehabilitációra alkalmas intézetből hat van az országban, ezek is rosszul felszereltek. Az összesen 190 férőhely egyikére sokat kell várni, a sor nagyon lassan halad. Az pedig egy óriási seb, hogy a társadalomba való visszailleszkedést segítő utógondozó egyetlen egy sincs az országban. Pedig hiába tudja megállni valaki anyag nélkül egy egészségügyi intézetben, ha kikerül, és odakint minden ugyanúgy várja. Emellett az orvosi intézmények is átjáróházként funkcionálnak. A kezeltek állítása szerint olyan anyaghoz jutnak hozzá, amilyenhez csak akarnak, vagy amilyet meg tudnak fizetni. Mindezek tudatában feltehető a kérdés: kedves politikusaink, mi a francról vitatkoznak a Parlamentben? Ez az abszurd helyzet vezetett a jelenlegi tragikus állapothoz. Van ugyanis egy rossz, megbukott törvényünk még 1998-ból, és van egy feltehetőleg elfogadásra kerülő MSZP-SZDSZ-s módosító javaslat, amely vésztjósló.

Vegyük az elsőt. Hogy merem azt mondani, hogy az 1998-as büntetőjogi szigorítás rossz és megbukott? Ezt ugyanis az SZDSZ mondja. Bármilyen fájó is, el kell ismernünk, hogy ha semmiben sem, de ebben az egyben igazuk van. Persze nem azért, amiért ők mondják. A Fidesz-kormány által hozott törvény nagyon szimpatikus volt számomra a szigorú szankcióival, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az Országos Kriminológiai Intézet jelentése szerint sem a fogyasztást, sem a terjesztést nem szorította vissza. Persze mondhatjuk, hogy rövid idő telt el, még nem lehet érezni a statisztikai változást, de ez csak mentegetőzés. Három év elég kellett volna, hogy legyen. Ott van a baj, hogy a törvénynek a szigorúsága ellenére nem volt visszatartó ereje. Persze nem azért, mint azt a balliberális oldal zengi, hogy a kemény törvényeknek nincs hatásuk. Nem. Igenis van. Csak ezt a törvényt nem tartatták be. Nem szereztek neki érvényt. Pedig nincs komolytalanabb, mint egy szigorúságról beszélő, szikrázó tekintetű apa, aki sohasem bünteti meg a gyerekét, ha az rosszat tett. Nevetségessé válik, és értelmetlenné, amit tesz. Így lett ez az 1998-as szigorítással is.

Ebben a helyzetben állt elő a baloldal ezzel a képtelen enyhítési javaslattal, amely a drogterjesztés türelmi zónáivá tenné az iskolákat. Védené a terjesztőket, ha azok 21 éven aluliak, kis adagokban szállítanak, és ha közös fogyasztást imitálnának, amikor rajtakapják őket. Tehát a törvényjavaslat megadja a feltételeit a legális kábítószer terjesztésnek. És az iskolákban, nevelő intézetekben! Pont a legveszélyeztetettebb helyeken. Az utcán nagyobb lenne egy terjesztő kockázata, mint egy iskolában. Ott ugyanis védi őket a törvény. Arról nem szól a fáma, hogy a kábítószert elkerülni akaró iskolásokat ki védi meg a drogot fogyasztó és terjesztő társaiktól. Megint a bűnöst akarja védeni a törvény, az ő jogait terjeszti, bővíti, az áldozatot, a tisztességes polgárt pedig veszélynek teszi ki, és magára hagyja. A javaslat tehát elmosná a fogyasztó és a terjesztő közötti határt. Az amúgy is bizonytalan határt, hiszen a drogosaknak valahonnan elő kell teremteni a pénzt, amelyet általában terjesztés útján tesznek meg. Aki fogyaszt tehát, nagyrészt terjeszt is. De a legpusztítóbb a törvényben, hogy azt sugallja a társadalom felé, szabad kábítószert használni, terjeszteni, mert az nem is olyan veszélyes dolog. Ezért nem kell nagy képzelő erő, mi a valódi célja a javaslatnak. A baloldal a társadalom ingerküszöbét szeretné kitolni a javaslat segítéségével, amelynek annyi a küldetése, hogy előkészítse a terepet az igazi drogprogram megvalósításához. A legalizációhoz. Mert igazából ezt akarja a baloldal.

A büntetőjog, a prevenció és a rehabilitáció a drog elleni harc három pillére. Ha bármelyiket kiütjük, az egész épület összeomlik. De van egy negyedik és egy ötödik pillér is, amelyek talán a fontosabbak. Az első a terjesztői hálózat elleni harc. Mert erről senki sem beszél. Néha elkapnak egy-egy kishalat, de a maffia felső vezetése érintetlen marad. Jelenleg 150 rendőr foglalkozik országosan ennek felkutatásával, de ezeknek is vannak más jellegű feladataik. Megyei hálózat egyáltalán nincs. Lamperth Mónika ahelyett, hogy tömeget oszlat és gumibotozik, talán ezt a részét fejleszthetné a belügynek. Nem tisztes polgárokat kell földre nyomni a tereken, nem ez a bátorság. Hanem az, ha majd megállítják a nagy, fehér Mercit, kiszállítják a vadbunkót a fehérarany nyakláncával, és megkérdezik tőle: Honnan van ennyi pénzed, öreg? Majd akkor azt mondom, a rendőrség valóban értünk dolgozik.

Az ötödik pillér pedig a mélyebb társadalmi válság feltárása. Annak megértése, hogy miért nyúlnak a fiatalok droghoz? Miért nincsenek egészséges családok, miért bomlanak szét a természetes közösségek? Miért nem választanak más alternatívák, sport, alkotás, önképzés, lelki elmélyülés, stb. közül a kábítószeresek? Miért nem segít az állam az ifjúságon, amelyre hihetetlen nagy egzisztenciális és pszichés nyomás nehezedik a médiaszenny, a fogyasztói társadalom és az ultraliberalizmus korában? Mert nekik nem ISM, és nem GYISM kell, hanem valódi segítség.

Vona Gábor

Ajánlott cikkek

Szerdán megkezdődött az úgynevezett szájzár törvény parlamenti vitája.
Elfogadhatatlan, hogy Mészáros Lőrinc erőművének vezetése tompítani próbálja a történteket.
Bemutatta új szóvivőjét a Jobbik: Farkas Krisztina volt televíziós újságírót.
"Olyan lesz a jövő, amilyen a jelen iskolája"

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019 november