TETEMREHÍVÁS

2004-12-06 17:22
-A +A

Az ítélet napja.

A VÁRAKOZÁS
Éjszaka van. A választások előtti utolsó, különleges éjszaka. Eláraszt mindent a kampánycsend nyugalma. Az acsarkodó pártpolitikának köszönhetően, magyar ember mostanában soha nem utálta így a magyart. Széttaszítottan, összeszorított fogakkal, ökölbe rándult kezekkel alszik most az ország. Kegyetlen indulatokat gerjesztett a "welsi eb", a kádköves népnyomorító. A gőgös hazafi. Kábult tetemként, idegen testként fekszik a nemzet önmaga sírgödrében. Még nem tudja a végleges eredményt, csak sejti. Sejti, hogy választási többségben lesznek az igenek. A megtévesztett, tudatlan közönnyel szemben vagy elérik a kétmilliót, vagy valamivel alatta maradnak. Keserű tanulság, de mi lélekben összekapaszkodók sajnos mindenképpen kisebbségben maradunk. Mert itt és most nem szakadhat fel tízmilliónyi igenlés. Ezt nem akarja most senki! Nem akarja a sors a nagy áttörést. Most az ítélkezés napján eldől, mi maradt még belőlünk. Mennyit roncsolt vándorló testünkön az elmúlt 15 év, mennyire formálta, gyúrta át lelkünket Mammon kegyetlen szelleme. Fogyasztók lettünk immár vagy maradt bennünk még valami éteri tisztaság? Valami túlélésre érdemes odahajolás? Mert igen, ez egy tisztán érzelmi szavazás! Valami olyasmi, ami az adventi örök várakozásból kisarjad. Valami, amit a puritán szeretet irányít, nem a pénz, a haszon, a kufár nyereség nyegle gőgje. Nem az a luciferi Gyurcsány Feri igazgat. Nem az álszent, profán pojáca, az új magyar kisNEMes. Nem az, ki sem kardját, sem lovát nem áldozná fel a nemzet megtépázott oltárán.

A HECCKAMPÁNY
NEM. Azt mondják ők, hogy nincs jól előkészítve a népszavazás. Nem volt elég idő számukra két emberöltő? Azt mondják sokba került ez nekünk. És ők, az ő eltékozolt évtizedeik ugyan mennyibe kerültek? Azt mondják, nem beláthatók a döntés következményei. Persze, hiszen a távlatokba álmodáshoz államférfiúi adottságok kellenek! Azt mondják, hogy itt és most csak hibás döntés születhet. Miért? Ők a nagy népnevelők talán soha nem tévedtek? Végül azt mondják, mi nacionalisták nem értjük az egyesülő Európát, romokba taszítjuk az unió határbontó szándékait. Mondják ezt nekünk, a világ legjámborabb nemzetének! Szégyen, de nem értjük. Nem értjük, hogy itt mifelénk csak a globalista, internacionalista, ateista, liberális alkothat felsőbb engedéllyel közös kasztot? Az lehet csak előírt etalon? A megvert, kiutált keresztény magyar az nem. Az nem való közös hazába! Nem értjük, hogy az egykori gyarmatokról bevándorolt színesbőrű, miért kaphat azonnal francia állampolgárságot. Nem értjük, hogy a spanyol és olasz nemzet hogyan adhat távoli földrészeken kollektív állampolgári jogokat. Nem értjük, hogy az ír anyaország lakosainál hogyan lehet sokszorosan nagyobb maga az ír nemzet. Nem értjük, hogy miért nem adták fel soha az egyesülés álmát a németek, hogyan vásárolták ki hatalmas összegekért honfitársaikat. Nem. Nem értjük, hogyan kebelezte be "Nagy-Románia" Moldáviát, hogyan láncolta magához a kettős állampolgárság intézményével. Nem. Nem értjük Izraelt sem, aki soha egyetlen zsidót sem taszított el magától. Vagy el tudják képzelni Saront, hogy úgy viselkedjen mint Gyurcsány? Akinek most a magyarnyúzó Jan Slota és Nastaze a barátja? Ugye nem, Nézzenek így utólag önmagukba! Milyen miniszterelnökkel és kormánnyal verte meg a sors ezt a szerencsétlen országot?!

SZARHÁZA LAKÓI
NEM. Aki nemet mond, az egy másik világban él. Furcsa, de nem látható ez a Szarháza, pedig itt van körülöttünk, szinte tapintható közelségben. Itt, ott, amott. Van és nincs. Nem látható szabad szemmel térképeken ez a különös táj. Itt lakozik Európa szívében, mégsem öleli körbe hegykoszorú, héthatárát nem övezi sodró folyó és kőorom. Nincs címere, zászlaja. Itt van mégis legalul, legbelül elhagyatva, magányosan. Sértett szívek mélyén, égigérő üszkös sebekkel bekerítve. Itt magasodik bennünk, mint szétkorhadt álom az álomban, tüskés szögesdrótokkal, nehezékekkel, kőszív-szarkofágokkal, imbolygó lelkektől elszakítva. Eltaszítva két külön szívvel. Mégis együtt. Nem. A megtagadott múltú Szarháza eltitkolt gyarmatán kopasz a kő, vad vihar hordta el éltető humuszát. Irigység süvölt rajta végig, meddők legelői. Zord e belső táj, nem termékeny és vidám. Meleg napsugár sem járja át károgó erdőit. Lombhullató, csupasz sötétségtől vakul, aljasan reszket benne a szenvtelenség. Beteges düh, cinizmus, besárgult, barbár irigység dacol miden jóravaló értelemmel. Nem. Szarházának nincs vállalható múltja és élhető, büszke jelene. Szarházának jövőképe sincsen! Nincs hozzá elég bátorsága és képzelete. Szarháza örömtelen rab csupán, tétova befelé fordulás. Szarházát elhagyta az Isten. Körülötte minden négykézlábra ereszkedett. Szarháza szerencsétlen sorsú lakói ott toporognak végeláthatatlan kanyargó sorokban új multikulturális templomaik előtt. Csak várnak és révednek, miközben beleroskadnak a kegyetlen magányba. Hosszú, fáradt, kiégett vándorlásban vonszolódnak a Cora-k, a Tesco-k, a Westend-ek unalmas torkolatainál. Hullámzó tömegként. Imádják új bálványaikat, a fogyasztás mindenevő szörnyetegeit. Naponta buzgón áldoznak a Bosch, a Sony, a Samsung és a Microsoft oltárán. Élvezik a bizniszt, a tőzsdét, az emberi árfolyamzuhanást. Nem kételkednek semmiben! Magabiztosak. Vedelik a whiskyt, a pizzát, a jéghideg Coca Colát. Színesen vakító neonfények felé repülnek, mint megfáradt pillangók. Hidegen számítóak, szépek, ridegek, virtuális álomkergetők ők, ebben az élőhalott pláza-temetőben. Ebben az elfajzott, elkriptásodott csapongásban. Nem. Nem érzik a veszélyt! Magányos szívtelenségük megteremti a légkondicionált lidércnyomást. Ők a tagadás életérzésével kufárkodók. Az anyagi haszontalanság áldozatai. Nem fogják fel azt, ami körülöttünk történik. Már csak gyűlölnek. Gyűlölnek mindent és mindenkit. Különösen a hagyományt. Azt megvetik, akár a puritán keresztet. Nem, ezeknek már nincs kapaszkodójuk. Nem, ezeknek már semmit sem jelent a család, a hon, az összetartozó közösség. Ezeknek a kivert yuppiknak és szingliknek csupán gyönyört fokozó perverz aktus a ziháló szerelem. Kukába dobható nejlon-abortusz a gyermekáldás. Szarháza deviáns hedonistái csak a pillanatnyi kielégülést szeretik, az élvezkedés mámorát mások nyomorán. Képernyők előtt élvezik a kiszolgáltatottságot és a megaláztatást. Mert Szarházában nincs haza, nincs nemzet, nincs talpalatnyi föld. Szarháza közönyös reklámzabáló. Éjjeli menedékhely, ebben a sarkon túli árnyékvilágban. Ebben a vacogó hideglelésben. Valami sivár, egocentrikus öntobzódás ez. Végtelenített utazás a semmibe. Mert Szarházán nincs szemernyi kétkedés és lelkiismeret. Nincs torzításmentes tükör, amelybe érdemes lenne belepillantani. Mert Szarháza csak a NEM-eket imádja, az önpusztító tagadás szellemét. Az ellenkezést mindennel, ami jóravaló, emelkedett, ami időtállóan vállalható. Nem. Szarháza most hergel, heccel, ingerülten és gőgös felsőbbséggel néz le minden összekapaszkodást. Szarházán sikk utálni a szeretetet, a másokért való önfeláldozó törődést és gondoskodást. Mert itt divat a botrány. A negatív hír és életérzés. Az a hülye hontalanságba belerohadó önemésztés. Ez amolyan kicsinyes, önző és kisszerű. Amolyan utálatosan kirekesztő. Szarházán most állami rangra emelik a gyűlöletet, az idegenség nyomasztó érzetét. Mert itt mindenki csak önmagát szereti! Betegesen. Mert Szarháza fél, betegesen fél szembenézni önmagával. Mert Szarházának most fel kell számolnia saját magát. El kell indulnia egy másik irányba, embertársai felé. Az igazság felé. Az IGEN-ek felé.

SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG
Igen. A konzervatív magyar sajtóban nemigen dívik a vulgáris modor. A kettős állampolgárság ügyében, a "megroskadt magyarságtudatúaknak" üzenve, Duray Miklós azonban megtörte a helybenhagyott csendet. Határozottan elválasztotta az átlátszó, színtelen, szagtalan folyadékot a bűzlő üledéktől. Elválasztotta az éltetőanyagot a bomlás végtermékétől. 84 év után végre nyilvánosan kimondta az eddig kimondhatatlant, csavart egyet a kutyaszorítón. Kimondta, hogy igen, ez tisztán, minden hátsó szándéktól mentesen egy érzelmi szavazás. Egy túlfűtött reakció. Kimondta, hogy igen, ez mélységes, bicskanyitogató szégyene a helybenjáró magyar parlamentális rendszernek. Kimondta, hogy igen, most visszahull minden felelőtlen döntéshozó fejére az eltussolt múlt, amiért nem tudott egyértelmű és elfogadható politikai választ találni Trianon gennyes sebére. Igen. Igen nagy a szégyen, hogy mindezt a megkerülhetetlen felelősségtudatot az MVSZ-en keresztül egy agyonhallgatott civil szervezet merte, tudta csak elsőként felvállalni. És végül igen, mérhetetlenül nagy szégyen az is, hogy a törvényhozásban tollászkodó urak undorító pártpolitikai acsarkodást fabrikáltak a nemes kezdeményezésből. Igen, most végleg elválik a szar a víztől! Igen, most remélhetőleg végleg megszűnik a jobb és baloldal szerinti végzetes világnézeti megosztottság. Igen, ezentúl "csak" nemzetük iránt elkötelezettek és nemzetidegen erők létezhetnek. A szakadék, a választóvonal végleg eltolódik egy új, igazabb törésvonal irányába. Igen, Pozsgay, Szűrös és Thürmer elfogadhatóbbá válik, mint a többség akaratával szembemenetelő Kovács, Horn, Kuncze és Gyurcsány, a nemzetközi pénztőke által megválasztott, illegitim miniszterelnök. A többséget szembeköpő, "hiteles" turáni arc. Igen, az a kormány, amely az EU választásokon csak a hazug IGEN-eket, most pedig csak a hazug NEM-eket merte támogatni, az végre nem csak jogilag, de erkölcsileg is megbukhat, megbűnhődhet. Mert ebben az új, kiretusált tablóban mindenki a helyére kerül. Oda, ahová való. A politikai prostituáltakról, az álkeresztényekről, a giccsmagyarokról, a felfuvalkodott, ismét pufajkára vedlett internacionalista békákról lehull a lepel. Lepereg róluk a piszkos göröngy. Eljön számukra az utolsó csók vészterhes ítélete. A színeváltozások korszakának végső beteljesülése. Igen, most majd elválik, hogy királyfi vagy rút csúfság lesz valakiből. Szépség vagy szörnyeteg! Igen. Elválnak és elkülönülnek egymástól a történelmi Magyarország szétszóródott, megveretett kisebbségi szórványmagyarjai, és a valóságban megtestesülő, bűzlő Szarháza szemétdombjain vegetáló, irigykedő mindegy-magyarok. Igen, végleg szétválik a behódoló sodródás és a nemzeti ellenállás. Igen, vége szakad az álságos rejtőzködésnek! Igen, elválik egymástól végre a hazafi és az idegenszívű. Igen, ennek így kell történnie, mert az utolsó utáni pillanatban így akarja ezt a Gondviselés. Igen és igen, de ma még nem láthatunk a jövőbe.

A VÍZ AZ ÚR?
Ezen a történelmi választáson hivatalosan csak az IGEN-ek győzhetnek. A közönyös többség azonban ott lesz Gyurcsány akarata mögött. Ne legyen kétségünk, a Nagy Kommunikátor ezt is dicsőségnek fogja elkönyvelni! Az arányok fontosak lesznek. Mennyi az aktív, cselekvőképes IGEN, és mennyi a passzív, közönyös NEM. Ez lesz a kérdés. Magabiztos győzelem esetén, a változások irányítása átkerülhet a népfelség kezébe. Kérdés, hogy tud-e, mer-e vele élni, lesz-e elég hite végigharcolni ezt a végeláthatatlan küzdelmet. A Kossuth tér ismét a tetemrehívás helyszíne lehet. Ismét feltárulkozik egy sorsfordító lehetőség. Valami hasonló történhet mint Szerbiában, Grúziában és Ukrajnában. Ha egészséges a nemzeti akarat, megismétlődhet 2002 tavasza. Ha a választások éjszakáján összegyűlik egy hatalmas tömeg, ha van benne határozott kitartás és következetesség, akkor akaratával kihozhatja a Szent Koronát a Parlament fogságából. Akkor felesküdhet rá a felébredt nemzet. Akkor a többség rákényszerítheti a nemzetidegen kormányt, hogy meghajolva a népszavazás eredménye előtt, térdet hajtson. Tiszteletet adjon és önként lemondjon. Megnyissa és felébressze a nemzetben szunnyadó jövőt. Ha ez megtörténhetne, akkor ott végleg, mindörökre megbukna ez a szégyenteljes magyar múlt. Megtörne a varázs, ki lehetne kényszeríteni egy új, békésebb, boldogabb irányt. Ott akkor át lehetne állítani a váltókat. Az előrehozott választásokon pedig már indulnia kellene az újonnan hozzánk csatlakozó magyarság kiválóságainak. El lehetne zavarni, fel lehetne forgatni ezt a súlyosan kontraszelektált törvényhozást, hogy ne csak naplopók, megélhetési pojácák, kapcsolati tőkével megvásárolt mandátum-kufárok, hanem igazi nemzeti értékvédők képviseljenek bennünket. Hogy lesz-e mindehhez elég bátorság és tömegakarat, az nem tudható. Lehet, hogy ismét elszalaszt a nemzet egy nagy-nagy lehetőséget. Lehet, hogy ismét bátortalanul nem mer dönteni saját sorsáról, ismét átalussza a történelmet. Lehet. Bátor, összekapaszkodó kitartás nélkül azonban folytatódhat minden tovább, folytatódhat ellopott közpénzen a cinikus hazaárulás. Elillan a sorsfordító pillanat? Vagy lesz még másik? Lesz még fellángoló folytatás? Most még senki sem tudhatja. 2004. december 5-én éjszaka Magyarország más lesz, mint addig volt. Vagy szabadabb és tisztább, vagy keserűen kilátástalan. Most még csend van és nyugalom. Figyelnek bennünket a csillagok.

Budapest, 2004. december 3. péntek

Molnár Tamás

Ajánlott cikkek

Három ponton módosítaná a CSOK-kal kapcsolatos szabályozást a Jobbik.
Javasoljuk, kezdjék el bemutatni a valóban a pályája végéhez közeledő Orbán Viktor első beszédeit is, hogy láthassuk, hogyan lett fiatal demokratából kiöregedett bolsevik.
Fejér megyében sem áll meg a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik erősödése.
Gyöngyösi Márton Facebook-bejegyzése.
A főváros költségvetése rendkívül nagy, 114 milliárdos hiánnyal számol.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 
2019 február