Orosházi keresztbontás

2003-12-03 12:28
-A +A

Orosházán a helyi önkormányzat nem engedélyezte a kereszt felállítását, ezért a Jobbiknak más módszerhez kellett folyamodnia. Vízkeresztig tartó (több mint egy hónapos) rendezvényt jelentettünk be, melyen lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek, hogy a karácsonyi bevásárlási láz okozta rohanásban megálljanak egy percre, és a kereszt tövében elmondjanak egy imát, elgondolkozzanak az ünnep valódi értelmén.

Rendőrségen bejelentett rendezvényen színpadhoz, díszlethez, hangosításhoz nem szükséges még önkormányzati közterület-használati engedély sem. A rendőrség rendezvényünket jóvá is hagyta, nem gördített akadályt a kereszt ilyen keretek közti felállítása elé (ahogy Budapest és több más vidéki város rendőrkapitánysága sem). Ezt tudattuk az önkormányzat jegyzőjével is. Ennek ellenére a tegnapi nap folyamán lebontották, és egyszerűen ellopták a keresztünket. A rendőrségen feljelentést tettünk lopás bűntette (Btk.316.§. (4) b.) 3.pont), valamint a vallásgyakorlás alkotmányos jogának korlátozása miatt, mivel a rendezvény során felállított kereszt a megjelenők számára imádkozási helyként is szolgált.

A Jobbik a keresztállítási akciója során tapasztalt érthetetlen elutasító, ellenséges magatartást látván úgy gondolja, hogy a politika sajnos olyan területet is átszőtt Magyarországon, amely valójában az emberek egyéni szabadságjogaihoz tartozik, ebben az esetben például a szabad vallásgyakorlást érte súlyos politikai támadás.

Egyházügyi kabinet

Ajánlott cikkek

Országjárásba kezd a Jobbik alelnöke, hogy megoldást találjon vidéki települések problémáira.
Felszólítja a kormányt a Jobbik arra, hogy tisztázza az uniós források szabálytalan felhasználása miatti százmilliárdos korrekció körülményeit.
Szerdán megkezdődött az úgynevezett szájzár törvény parlamenti vitája.
Elfogadhatatlan, hogy Mészáros Lőrinc erőművének vezetése tompítani próbálja a történteket.
Bemutatta új szóvivőjét a Jobbik: Farkas Krisztina volt televíziós újságírót.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019 november