Harc a pornóipar ellen

2006-02-09 11:47
-A +A

Harcot hirdetett a Jobbik a pornóipar ellen. A párt aktivistái már jó ideje akcióznak Budapest utcáin, olykor a sajtó nyilvánossága előtt. Két hete Bégány Attila például egy éjszakai lokál hirdetőtábláit fújta le festékszóróval, a rendőrség pedig beidézte a politikust, aki kijelentette: az igazságért szívesen vállal üldöztetést is.

Rongálás miatt idézte be kedden az V. kerületi kapitányság Bégány Attilát, a Jobbik gyermekvédelmi kabinetjének elnökét, aki Zorro-álarcban jelent meg az V. kerületi rendőrség épülete előtt, ahol sajtótájékoztatót tartott.

"Eljött az ideje a választásnak! Vagy a pornóipar vagy a gyermekek, már nincs középút" - hangoztatta az álarcos politikus, aki újságírói kérdésre kifejtette: az igazságért szívesen vállalja az üldöztetést is. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Bégány Attila vezetésével tavaly ősszel alakult a Jobbik Gyermekvédelmi Kommandója, amelynek tagjai a fővárosban több általuk közerkölcsöt sértőnek vélt helyen firkálták fel a JZ - Jobbik-Zorro - monogramot. A mostani - első - rendőrségi beidézést egy január 17-i eset miatt küldte az V. kerületi kapitányság.

Felhívás minden jóérzésű állampolgárnak

A Jobbik az akció után közleményében eképp emlékezett meg a történtekről:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Gyermekvédelmi Kommandója festékszóróval fújta le a Budapest V. kerület Kecskeméti utca 17. szám alatti Aphrodité pornóbár utcafronton elhelyezett reklámjait. A reklámok női nemi szervek mutogatásával próbálják a bár forgalmát növelni. A pornóbár 200 méterre helyezkedik el a Bástya utcai óvodától, de mivel a bár a Kálvin téri metrólejárat közvetlen közelében van ezért több közeli iskolába igyekvő gyermek is láthatja a profitra éhes cég reklámjait.

A Jobbik fellépése a közérdeket (gyermeki jogokat) közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárítására irányul, tehát jogos védelem kategóriájába tartozik. Bár a gyermekek jogaiért a polgári engedetlenséget is vállalnánk, ide idézzük a Btk. jogos védelemre vonatkozó törvényi tényállását: 29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

A Jobbik ez alapján felhívja az ország minden jó érzésű állampolgárának figyelmét, hogy ha a gyermekek egészséges erkölcsi fejlődését sértő szexuális jellegű hirdetéssel találkozik, azt nyugodtan fújja le festékkel, vagy semmisítse meg a hirdetést más - a lehető legkisebb kárt okozó - módon. Az ilyen közérdekért való fellépés jogos védelemnek fog minősülni.

A Jobbik az eset kapcsán arra kéri az a legfőbb ügyészt és a belügyminisztert, hogy körlevélben szólítsák fel a települések jegyzőit és a rendőrséget, az illetékességi területükön kihelyezett közerkölcssértő reklámok miatti szabálysértési eljárások lefolytatására. Ugyanis számos újságosstand, szexbolt, szexbár és klub is hirdeti közerkölcs sértő módon szolgáltatásait, és a hatóságoknak kötelességük lenne velük szemben is eljárni. Az tény, hogy a liberális állam hatóságai nem védik meg a gyermekeket. Nem tudjuk azonban, hogy a hatóságok tétlenségében mennyi szerepet játszik a liberális korszellem, és mennyit a pornóipart kézben tartó maffia érdekérvényesítő ereje. A MIÉP-Jobbik a Harmadik Út a parlamentbe jutása esetén a dohányreklámokhoz hasonlóan kívánja korlátozni az interneten, a TV csatornákon és az utcákon a gyermeki jogokat sértő pornó- és szexipart illetve annak hirdetéseit.

Bégány újságírói kérdésre reagálva azt is elmondta, hogy a Jobbik kommandója legközelebb egy újságos standot, majd egy szexuális kellékeket forgalmazó üzletet tervez lefesteni.

Pénzbírság várható

"Rongálás vétsége miatt indítunk eljárást, tekintettel a kár értékére", amely 10-200 ezer forint között van - mondta az MTI-nek az V. kerület rendőrkapitánya. Mészáros Péter hozzátette: nem a rendőrség feladata mérlegelni a tett indítékát. "Jogkövető magatartást kell folytatni minden állampolgárnak" - fogalmazott a kapitány, megjegyezve, hogy bármilyen nemes is a szándék, ha rongálás történt, feljelentés esetén le kell folytatni az eljárást. A Jobbik képviselőinek kilátásba helyezett újabb akciójáról azt mondta, az eljárást minden esetben lefolytatja majd a rendőrség, a büntetésről az ügyészség vagy a bíróság dönt.

Gondola
Tekintse meg az összes fotót!

Ajánlott cikkek

Szávay István Facebook-bejegyzése.
A Jobbik népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy a munkavállalók véleményt mondhassanak a Fidesz-KDNP rabszolgatörvényéről.
Szerdán minden valószínűség szerint a kormánypáti többség megszavazza a parlamentben a rabszolgatörvényt.
A Jobbik és a Jobbik Ifjúsági Tagozata országos kampányt, illetve aláírásgyűjtést indít, „Esélyt a továbbtanulásra” címmel.
Bízunk benne, hogy a többség támogatja a kezdeményezésünket, és a jövőben nem vetül a korrupció, pénzlenyúlás gyanújának árnyéka sem a megyei közgyűlésre.
Elüldözik az embereket Magyarországról, valójában a kormány a multik oldalára állt.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2018 december