A „boldog” börtönévek mellett a megelőzésre, a beavatkozásra és áldozatvédelemre is szükség van

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke az ismételten a közbeszéd részévé váló pedofil témára reagált sajtótájékoztatóján, és felvázolta pártunk pedofilok elleni fellépéseinek részleteit, valamint a gyermekvédelmi és szociális rendszer problémáira adott megoldási javaslatainkat.
A valódi és elsődleges gyermekvédelemnek a családokból kellene elindulnia. A tudatos családtervezés és a felelős gyermekvállalás az első lépés a gyermekvédelem felé. A felelősség pedig nemcsak a családé, hanem a mindenkori kormányé, az államé is. 2010 óta nyújtjuk be a szigorító javaslatokat, a kormány pedig ezeket eddig eleresztette a füle mellett, lesöpörte az asztalról, de ismételten benyújtottuk a határozati javaslatot, mely szigorúbb büntetés róna ki a kiskorúakkal szembeni szexuális bűncselekményt elkövetőkre és nemzetközi, például lengyel mintára gyógyszeres kezelést, közismerten nevén kémiai kasztrációt is lehetővé tenne.
Azonban a büntetés önmagában nem elég, a meggyalázott, tönkretett gyermekeknek a gyermekkorát, a drogos elkövető által Miskén meggyilkolt kisgyermek életét nem fogják visszaadni semmi, ezért a határozati javaslatban a megelőzés fontosságára, a korai felismerésre, a hatékony beavatkozásra és az áldozatvédelemre is hangsúlyt fektettünk. Mert a problémák mélyebbre nyúlnak, ezeket a gyökerüknél kell kezelni.