Hazai és nemzetközi hírű szakemberek állnak a Jobbik mellé

Teplán István kiváló oktatási és környezetvédelmi szakember. Nem titok, hogy szakemberként politikai tanácsokat ad a Jobbik különböző szakpolitikusainak. Szakmai életútját bizonyára a lakájmédiában is jól ismerik, hiszen a közelmúltban még az Orbán-kormány is komolyan támaszkodott szinte páratlan szaktudására. Ha a szervilis médiamunkásaik nem is, de a kormánypárti szakpolitikusok biztosan emlékeznek a nevére, hiszen nem is olyan régen még a legmagasabb szinteken vették igénybe ők is - a fideszes papagájkommandó által ma már Soros meg Gyurcsány emberének hazudott, már-már ürgebőrbe varrt búvárembernek kikiáltott - szakember szakmai tudását. Mindenesetre mi azért szeretnénk felidézni a kormánypropagandistáknak és a kormánypolitikusoknak a valóságot, nehogy annyira elszakadjanak attól, hogy ereszen kelljen visszacsúszniuk a biztos talajt jelentő földre.

Tehát Teplán István életútjával kapcsolatban szeretnénk felidézni, hogy korábban tanácsadóként vett részt - többek között Stumpf Istvánnal, Lánczi Andrással és még sokan másokkal közösen - egy a közigazgatási képzés megújítását célzó programban. Majd az Orbán-kormány hatalomra kerülése, vagyis 2010 után (!) környezetvédelmi ügyekben tanácsadóként segítette a magyar kormány munkáját. Érdekes adalék, hogy például az egyetlen olyan szakember volt, aki egyszerre két környezetvédelmi Tanácsi Munkacsoportot is vezetett a magyar EU Elnökség alatt, illetve szakemberként képviselte a magyar elnökséget az ENSZ-ben, valamint annak Környezetvédelmi Programjában (UNEP) is. De Teplán István képviselte Magyarországot 2010-14 között az EU Környezetvédelmi Ügynökségének Igazgatótanácsában(EEA), sőt ő koordinálta a magyar részvételt a 2012. évben Rióban megrendezett ENSZ Fenntartható Fejlődés Konferencián is. Teplán István szervezte meg első alapító főigazgatóként 2010-13 között a Nemzeti Környezetvédelmi Intézetet (NEKI), illetve főtanácsadóként, majd tárcaközi miniszteri megbízottként (!) szervezte Áder János megbízásából a Budapest Víz Világtalálkozót is. Sőt, az Orbán-kormány megbízásából három fenntarthatósági fejlődéssel kapcsolatos konferenciát is szervezett a 2015-ös Milánói EXPO idején.

Értesüléseink szerint nem Teplán Istvánon múlott, hogy ma nincs - pontosabban csak látszólag van - kormányszintű környezetvédelem Magyarországon. Ez nyilván irreális elvárás lenne egy olyan kormánytól, melynek egyes tagjai még mindig megkérdőjelezik a globális felmelegedés tényét, valamint a klímaváltozást.

Ebben is különbözni fog a Fidesz bukása utáni kormányzat a mostani - a válságkezelésben totálisan alkalmatlannak bizonyuló - Orbán-kormánytól; legkésőbb 2022-től ugyanis újra lesz valódi környezetvédelem Magyarországon. Nem mellesleg nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt években Teplán István mellett még több tucat hazai és nemzetközi hírű szakember döntött úgy, hogy a hazug és korrupt Orbán-kormány helyett a valós problémákat nem sunyin az asztal alá söpörni akaró, hanem azokat kormányon megoldani kívánó néppárti Jobbik mellett tették le a voksukat.