Kampányt indítunk a magyar emberekért!

Világosan látszik, hogy az elmúlt több mint harminc év a rendszerváltás óta, arról szólt, hphy az egymást követő kormányok elhibázott gazdaságpolitikával a magyar munkaerőt hagyták. Hagyták, hogy alacsony bérekért dolgozzanak, miközben magasan képzett munkaerőnk volt. Erre építettek mind a baloldali kormányok, mind pedig a 17 évnyi kormányzási tapasztalattal rendelkező jelenlegi fideszes kormány is.

Emlékezzünk csak a mostani miniszterelnök szavaira, hogy arab befektetőknek úgy ajánlották a magyar munkavállalók tulajdonságát, hogy magasan képzettek, de alacsonyan fizetettek és „rugalmasak” a munkajogi szabályozások. Azt eredményezte az elmúlt három évtized, hogy Magyarország folyamatosan szakadt le az európai átlagtól, ezért hazánk most ott tart, hogy Európában a legszerényebb béreket fizetik a magyar dolgozóknak, miközben más országok, akik velük hasonló történelmi helyzetben voltak, sokkal magasabb átlagbért tudnak adni az ottani dolgozóknak.

Mi a nép pártján állunk. Úgy szeretnénk a kohéziós forrásokat felhasználni, hogy azok egy bérfejlesztési alapba kerüljenek és a magyar vállalkozók oda fordulhatnak, ha béreket kíván emelni. Abból sem csinálunk titkot, hogy a balliberálisok pártok „fetisizálják” a multikat, mi azt szeretnénk, hpgy ugyanazok a szabályok vonatkozzanak a multicégekre és a magyar vállalkozásokra. Ennek érdekében újra tárgyalnánk azokat a stratégiai megállapodásokat, amelyeket az elmúlt kormányok aláírtak ezekkel a multikkal, és nem kötnénk ki vele semmi durva dolgot, csak annyit, hogy a magyar munkabérek legalább lassan közelítsenek az EU-s átlaghoz