Kiállunk a kárpátaljai magyarokért!

Az Országgyűlés jobbikos alelnökeként fő feladatomnak tekintem a nemzet összetartozásának erősítését határon innen és túl is

- írta a kárpátaljai magyar intézményeket ért támadás kapcsán Brenner Koloman jobbikos országgyűlési alelnök, parlamenti képviselő.

Ebből adódóan még nehezebb megélni azt, amelyen a kárpátaljai magyarságnak a napokban keresztül kellett mennie. A hatóságok a bolsevik időket idéző módszerekkel és agresszióval bolygatták fel az Ukrajnában élő magyarok intézményeit, megzavarva a lakosság nyugalmát.

A néppárti Jobbik messzemenően elítéli, hogy mondvacsinált vádakra hivatkozva így megsértsék honfitársainkat!

Követeljük, hogy a hatóságok minden esetleges eljárásuk során az európai jogállami normáknak megfelelően járjanak el – ha nem így tesznek a jövőben, sajnos nem közeledni, hanem egyre távolodni fognak az európai közösségtől.

Támogatásunkról biztosítjuk minden kárpátaljai honfitársunkat és mindenkit, aki elítéli az ilyen incidenseket. Nem hagyhatjuk, hogy ehhez hasonló történjen a jövőben. Meggyőződésünk, hogy ezt kizárólag az ukrán és a magyar fél közti érdemi párbeszéddel érhetjük el, mert ez az európai út.

Mi maradunk Európában!